Egyszer volt, hol nem volt, élt egy fiatal és fürge gyík, akit Napfénynek hívtak. Napfény imádott sütkérezni a reggeli napfényben, és egész nap az erdő ösvényeit járta, minden új részletet felfedezve. Egy nap különös dolgot hallott a Nagy Bölcstől, az öreg teknőstől: létezik egy titokzatos Napkorona, amely képes megsokszorozni a fényt, és világosságot hoz még a legsötétebb helyekre is. De csak az találhatja meg a Napkoronát, aki három nehéz próbát áll ki, és megérti a fény valódi jelentését.
Azon az estén, amikor Balázs a Mesefa alatt ült, a varázslatos könyv mesélni kezdte Napfény történetét, és a könyv fénye körülölelte.
“Napfény elindult, hogy megkeresse a Napkoronát, és útközben sok baráttal és akadállyal találkozott. Az első próba a tisztánlátás próbája volt. Útja során Napfény egy hatalmas sziklafalhoz ért, amelyet vastag liánok és bokrok borítottak. Nem látott át rajtuk, és úgy tűnt, hogy nincs út tovább. Ekkor egy sas, akit Távlatnak hívtak, leszállt mellé, és így szólt: ‘Ha tiszta szívvel nézel a dolgokra, a legrejtettebb utak is láthatóvá válnak.’
Napfény követte a sas tanácsát, mély lélegzetet vett, és figyelmesen szemlélni kezdte a sziklafalat. Hamarosan észrevett egy kis nyílást, amelyen átbújva tovább tudott haladni. A tisztánlátás próbáját kiállta, és a sziklafal túlsó oldalán egy gyönyörű tisztásra ért, ahol a napfény ragyogott.
A második próba az önismeret próbája volt. Ahogy Napfény továbbhaladt, találkozott egy kis patakkal, amely mély, tiszta vizű medencévé szélesedett. A víztükörben meglátta a saját tükörképét, de valahogy idegennek érezte azt. Ekkor egy bölcs öreg hal úszott mellé, és így szólt: ‘Ahhoz, hogy megtaláld a Napkoronát, előbb meg kell értened, ki vagy valójában.’
Napfény lassan figyelte a tükörképét, és ráébredt, hogy nem csak fürge lábak és gyors mozdulatok teszik őt azzá, aki. Sokkal inkább az, hogy figyelmes és kíváncsi szívvel fedezi fel a világot. Ahogy ráébredt erre, a patak tükrében megjelent a Napkorona egy halvány ragyogása, majd tovább indult.
A harmadik próba a nagylelkűség próbája volt. Útja során találkozott egy fiatal őzzel, akit Árnyéknak hívtak, aki eltévedt és félénken húzódott meg egy bokor alatt. Napfény önzetlenül segített neki, megmutatva a helyes utat, és kísérte őt, míg kiértek a tisztásra. Ahogy Árnyék megköszönte a segítséget, egy fénysugár jelent meg az égen, és egy kis ösvény vezette Napfényt egy magas domb tetejére.
Ott, a domb csúcsán, megpillantotta a Napkoronát, amely minden irányba sugározta a fényt. Ahogy megérintette, a Napkorona fénye körbevette őt, és Napfény megértette, hogy a valódi világosság a szívből fakad: a tisztánlátásból, az önismeretből és a nagylelkűségből.
Napfény története megtanította Balázsnak, hogy a belső fény az igazán erős világosság, amelyet mindenki magában hordozhat, és amely az igazságra, az önmagunk megismerésére és a mások iránti jószívűségre épül.
Itt a vége, fuss el véle, ha nem hiszed, járj utána!
