Egy reggelen Balázs a Mesefa alatt üldögélt, és a madarakat figyelte. A fecskék cikázva repültek, a galambok lassan köröztek az égen.
– Milyen lehet onnan fentről látni a világot? – gondolkodott. – Vajon minden kisebbnek tűnik, vagy csak másképp szép?
A fa levelei susogni kezdtek, és egy különös, csíkos mintájú levél hullott Balázs tenyerébe. Ahogy megérintette, a levél mesélni kezdett.
Messze egy vidám kis faluban, a domb tetején állt egy öreg hőlégballon. Már nem repült minden nap, hiszen sok kalandban vett részt az évek során, de vászna még mindig színpompás volt: piros, kék, sárga és zöld csíkok futottak rajta, akár egy szivárvány.
A falu lakói megszokták, hogy csak gyönyörködnek benne. „Szép emlék – mondogatták –, de már biztos nem bírná az utat.”
Ám egy kislány, Lili, mindig hitte, hogy a ballonban még ott rejtőzik az égbe vágyás.
Minden délután odasétált, megsimította a kosár szélét, és halkan súgta:
– Ugye még mindig tudsz repülni?
A ballon vászna megremegett, mintha válaszolna:
– A szívem még az ég felé húz.
Egy különösen meleg napon a falu gyerekei játszottak a réten. Lili odament a ballonhoz, és érezte, hogy valami hívja.
– Ha sosem próbáljuk meg, sosem tudjuk meg, mire képes – gondolta.
Bátor szívvel belépett a kosárba. Meggyújtotta a lángot, és a ballon lassan, nagyon lassan megemelkedett. Először csak néhány arasznyit, majd egyre magasabbra.
– Nézzétek! – kiáltották a gyerekek a réten. – Repül! Repül!
Lili szíve hevesen dobogott, de mosolygott. Alatta a házak egyre kisebbek lettek, a fák olyanok voltak, mint apró brokkolik, a folyó pedig egy kék szalagként kígyózott végig a völgyben.
Amikor elérték a felhők szélét, a ballon halkan megszólalt:
– Érzed, milyen más a világ innen fentről?
– Igen – felelte Lili. – Olyan, mintha minden gond eltűnt volna.
– Mert innen látod, hogy a problémák is csak apró foltok a nagy egészben – súgta a ballon. – Én nem száguldok, nem versenyzek. Lassan emelkedem, hogy legyen időd észrevenni az apró szépségeket: a folyó kanyarulatát, a falucska mosolyát, a mezők virágait.
Lili lenézett, és először vette észre, milyen csodálatos mintát rajzolnak ki a rétek és a kertek.
A ballon tovább vitte. Átrepültek a falu felett, majd a közeli dombok és kisebb hegyek fölé emelkedtek. A nap sugarai aranyfénybe vonták a tájat, a szél halkan susogott a vászon körül.
Egy sas körözött mellettük, majd kíváncsian közelebb repült.
– Hát te ki vagy, aki ilyen békésen járja az eget? – kérdezte a sas.
– Egy ballon vagyok, aki nemcsak testet, hanem szívet is emel – felelte mosolyogva a ballon.
Lili szeme elkerekedett.
– Tényleg, olyan érzés, mintha a lelkem is könnyebb lenne – mondta.
Ahogy a nap lassan lebukott a hegyek mögött, a ballon óvatosan ereszkedni kezdett. A gyerekek már messziről integettek, és tapsolva futottak a rétre, ahová Lili leszállt.
– Milyen volt? – kérdezték kíváncsian.
Lili ragyogó szemmel felelte:
– Olyan, mintha a világ mosolyát láttam volna. És tudjátok mit? Nem csak a ballon emelt fel engem, hanem az is, hogy mertem kipróbálni valami újat.
Balázs lassan becsukta a különös levelet, és elgondolkodva nézett a patakra.
– Tehát a hőlégballon nem csak az eget mutatja meg, hanem a szívünket is megkönnyíti. És bátorság kell ahhoz, hogy új dolgokat próbáljunk ki.
A Mesefa lombjai lágyan bólogattak, mintha egyetértenének vele.
Mit tanít a mese?
- A hőlégballon lassú, békés utazásra hív: így megtanít észrevenni a világ apró szépségeit.
- Nem a sebesség, hanem az út élménye számít igazán.
- A bátorság, hogy kipróbáljunk valami újat, fel tud emelni – nemcsak testben, hanem lélekben is.
- Néha a legnagyobb kaland nem a távolban, hanem bennünk kezdődik.
