Egyik délután Balázs a Mesefa tövében üldögélt, amikor a varázskönyv ezüstös fényben kezdett ragyogni. Ahogy kinyitotta, a lapok maguktól megfordultak, és egy új történet bontakozott ki előtte:
Messze, a hóval borított sarkvidéken, ahol a jéghegyek nyugodtan úsznak a tengerben, élt egy kíváncsi kis jegesmedve, akit Nanuknak hívtak. Nanuk szeretett játszani a hóban, bukfencezni a jéghegyek között, és hosszú sétákat tenni a sarki fény alatt.
Egyik este, amikor a nap lebukott a horizont mögé, az ég hirtelen ragyogó színekben kezdett játszani. Zöld, lila és kék fények táncoltak a sötét égbolton. Nanuk elámult.
– Mi ez a csoda? – kérdezte a nagymamáját, egy bölcs, fehér bundás jegesmedvét.
A nagymama elmosolyodott.
– Ez az északi fény, kisunokám. Az ég meséje, amit csak a sarkvidéken láthatunk. Egy régi legenda szerint a fények a hóban táncoló ősi medvék szellemei.
Nanuk szeme felcsillant.
– Tényleg? És miért táncolnak?
A nagymama csendesen figyelte az eget.
– Azt mondják, hogy az északi fény emlékeztet minket arra, hogy mindig örüljünk az élet szépségeinek, és figyeljünk a világ csodáira.
Másnap Nanuk elhatározta, hogy közelebbről is meg akarja nézni az északi fényt. Egyedül elindult a végtelen hómezőkön, ahol a csend csak a hópelyhek halk ropogásától rezdült meg. Ahogy haladt, a jég alatt a tenger mélye halkan morajlott.
Útja során találkozott egy sarki rókával, aki éppen a bundáját rázta ki.
– Hová mész ilyen elszántan, Nanuk? – kérdezte kíváncsian.
– Meg akarom nézni az északi fényt közelebbről! – mondta lelkesen a kis jegesmedve.
A róka elmosolyodott.
– Az északi fény mindig ott van az égen, Nanuk. De nem kell utána menned, hogy meglásd. Csak meg kell állnod, és figyelned kell.
Nanuk elgondolkodott. Talán nem is kell messzire mennie, hogy átélje a csodát.
Amikor leszállt az este, Nanuk felmászott egy magas jégszirtre, és onnan figyelte az eget. Ahogy a fények újra táncolni kezdtek, rájött, hogy igaza volt a rókának. Az északi fény nem egy cél, amit el kell érni – hanem egy varázslatos pillanat, amit meg kell élni.
Visszaszaladt a családjához, és boldogan mesélte el, mit tanult.
– Az északi fény nem azért van, hogy elérjük – mondta izgatottan –, hanem hogy emlékeztessen minket arra, milyen szép a világ!
A nagymamája büszkén megsimogatta bundáját.
– Okos kis medve vagy, Nanuk. Néha a legnagyobb csodák nem ott vannak, ahol keressük, hanem ott, ahol mindig is voltak – körülöttünk.
Balázs becsukta a varázskönyvet, és felnézett az égboltra. A Mesefa lágyan susogott:
– Ne keresd mindig a csodákat, Balázs. Néha elég csak megállni, és észrevenni őket.
Balázs elmosolyodott, és úgy döntött, hogy ma este különösen figyelni fogja a csillagos eget.
Itt a vége, fuss el véle!
