Egyszer volt, hol nem volt, élt egy kicsi harkály, akit Koppnak hívtak. Kopp minden nap türelmesen kopogtatta a fákat, hogy ételt találjon, és segített az erdő lakóinak megtisztítani az öreg törzseket.
Egy nap különös hírt hallott az erdőben: a legöregebb fa odvában létezik egy öröklámpás, amely sosem alszik ki, és amely megvilágítja az utat azoknak, akik elbizonytalanodnak. Azt mondták, hogy csak az találhatja meg a lámpást, aki igazán elkötelezett a kitartásban és az önzetlenségben. Kopp elhatározta, hogy felkutatja ezt a lámpást, hogy fényt hozzon azoknak, akik eltévednek az erdőben.
Egy este Balázs a Mesefa alatt ült, és a varázslatos könyvből Kopp történetét hallgatta. A könyv fénye körülölelte, és a mesélő hang így szólt:
„Kopp elindult, hogy megtalálja az öröklámpást, és útja során három különleges próbát kellett kiállnia. Az első próba a türelem próbája volt. Kopp egy öreg tölgyfához ért, ahol az ágak vastagon összefonódtak, és csak lassan, kitartással tudott átkopogni rajtuk. A fa ágai minden kopogtatásra egy kicsit elmozdultak, és végül feltárult előtte az ösvény.
A második próba az önzetlenség próbája volt. Kopp útját egy fiatal bagoly, Hópihe keresztezte, aki eltévedt a sötét erdőben. Kopp, ahelyett hogy továbbhaladt volna, végigvezette Hópihét az erdőn, amíg biztonságban nem volt.
A harmadik próba a hűség próbája volt. Az öreg fa odvához érve Kopp megpillantotta az öröklámpást, de az csak akkor kezdett világítani, amikor Kopp megígérte, hogy fényét nem önmagáért, hanem másokért fogja használni.
Az öröklámpás végül felragyogott, és minden alkalommal, amikor valaki elvesztette az utat az erdőben, Kopp szívesen vezette el őt a lámpás fényével.”
Kopp története megtanította Balázsnak, hogy a kitartás, az önzetlenség és a hűség világítja meg legjobban az utunkat, és hogy igazi fényt találni akkor lehet, ha másoknak is segítünk vele.
Itt a vége, fuss el véle, ha nem hiszed, járj utána!
