A Mesefa levelei halkan zizegtek a délutáni szélben. Balázs kényelmesen elhelyezkedett a fa alatt, és a fa mély, lágy hangon mesélni kezdett.
– Ma egy kis rókáról szól a történetem – mondta. – Egy apró, vörös bundás kölyökről, akit minden érdekelt, ami az erdőben történt.
Az erdő közepén, egy mohos kő mellett, élt egy kíváncsi kis rókakölyök. Minden nap új titkot akart felfedezni: hol a levelek zizegését követte, hol a szellő suttogását hallgatta.
Egy reggel különösen izgatottan ébredt.
– Ma elmegyek a Nagy Réten túlra! – mondta magának. – Megnézem, honnan jön a patak, ami idecsobog hozzánk!
Anyukája mosolyogva nézett rá.
– Rendben, Vika. De ne feledd: a kíváncsiság jó dolog, amíg figyelsz a szíved hangjára is.
Vika elindult. Az erdő illata körbeölelte, a napfény foltokban táncolt a bundáján. Útközben egy béka brekegett a kövön, egy pillangó pedig körülötte repkedett, mintha útitársnak szegődött volna.
Ahogy a patak mentén haladt, a víz hangja egyre erősebben szólt. Vika megállt, és előrehajolt. A patak forrása egy apró, kristálytiszta tó volt, amelyet moha és virágok szegélyeztek.
– Te vagy tehát az, aki az egész erdőt itatja – suttogta a kis róka.
A víz tükrében saját tükörképe nézett vissza rá. De a kis róka valami mást is látott benne – a világ nyugalmát, ahogy minden összekapcsolódik: a víz, a fák, a levegő és ő maga is.
Ekkor egy halk hang szólalt meg mögötte:
– Szép ugye, amikor rájössz, hogy nem kell messzire menned ahhoz, hogy valami különlegeset találj.
Egy öreg róka állt ott, bundája ezüstös volt, szeme mély és bölcs.
– Néha a legnagyobb felfedezés az, amikor megérted, mennyire csodálatos az, ami körülvesz.
Vika elmosolyodott.
– Akkor talán minden nap egy felfedezés – mondta halkan.
Az öreg róka bólintott.
– Pontosan. Aki kíváncsi, az mindig talál valamit, amit csodálhat.
A Mesefa elhallgatott, és a levelei finoman susogtak. Balázs csendben ült, a történet utolsó szavai még ott zengtek a fejében.
A fa végül halkan megszólalt:
– Látod, Balázs, a kíváncsiság nem baj, ha szívből fakad. A világ tele van csodával – csak figyelni kell.
Balázs mosolyogva lehunyta a szemét. A levelek zizegése most mintha a patak csobogását idézte volna, és ő is érezte, hogy a világ valóban tele van felfedezni való titkokkal.
A legszebb kaland nem mindig ott vár, ahol keresed – hanem ott, ahol megállsz és figyelsz.
