Balázs és a Mesefa varázslatos történetei – A ködbe veszett dínók mentőakciója

Balázs ma két papírrepülőt hajtogatott a Mesefa alatt. Az egyik kék volt, a másik fehér, és egy nagy sárga kupakot ragasztott az egyik tetejére.

– Mesefa! – kiáltotta Balázs, miközben a repülőket a levegőbe dobta. – Ma nagy baj van! A dínók eltűntek a tengeren! Kell két hős, aki hazahozza őket!

A Mesefa lombja ekkor nemcsak susogott, hanem szélviharos zúgással válaszolt. Egy ezüstösen csillogó levél hullott Balázs elé, amin apró, villogó fények táncoltak.

– Kapaszkodj meg a kormányba, Balázs kapitány! – dörögte a fa. – Indulunk az Óceán felett a Játékszigetre!

Szirénák Városának repülőterén ma nagy volt a kapkodás. Balázs a rádión keresztül adta ki a parancsot:

– Figyelem, Figyelem! Egy hajó tele játékdinoszauruszokkal eltévedt a nagy ködben! Meg kell menteni őket!

Két gép azonnal a kifutópályára gurult:

• Vili, a Vízirepülő: Kicsi volt, de a kerekei helyett két hatalmas úszótalpa volt. Olyan volt, mint egy repülő csónak. Brrr-pöf-pöf!
• Radu, a Radar-repülő: Egy hatalmas, kerek tányér volt a tetején, ami folyamatosan forgott: Züm-züm-züm. Ő látta azt is, amit senki más.

– Repülésre készen! – jelentette Radu, és a motorja felbőgött: VREEE-ÚÚÚM!

– Csobbanásra készen! – vakkantotta Vili.

A sötét ködfal

Ahogy elhagyták a partot, a napsütés eltűnt. Egy hatalmas, szürke tejföl-köd állta az útjukat. Semmit sem lehetett látni. Vili ijedten rázta meg a szárnyait.

– Radu! Nem látom az orromat sem! Nekimegyek egy felhőnek!

– Nyugi, Vili! Kapcsolom a szuper-látást! – mondta Radu.

A tányér a tetején felgyorsult: ZÜMM-ZÜMM-ZÜMM! Radu pilótafülkéjében a képernyők zölden kezdtek világítani.

– Balra tarts! Ott egy hegy! Most jobbra! Ott egy viharfelhő! – irányította társát Radu. Úgy cikáztak a ködben, mint két ezüstös nyílvessző.

A dínók hangja

Egyszer csak Radu radarja hangosan csipogni kezdett: Pitty-pitty-pitty!

– Balázs kapitány! Valamit látok! Egy apró sziget, és ott van rajta a hajó!

De a köd alatt a tenger hullámai hatalmasak voltak. Lutty-platty! – csapkodtak a sziklákhoz. A hajó az oldalára dőlt, és a dobozok, amikben a dínók voltak, sorban potyogtak a vízbe!

– A dínók! Meg fognak ázni a T-Rexek! – kiáltotta Balázs a képzeletbeli rádiójába.

– Ez az én feladatom! – mondta Vili. – Kapaszkodj, Radu, megmutatom a Szuper-Csobbanást!

A nagy csobbanás: PLOCCS!

Vili behúzta a gázt, és meredeken a víz felé vette az irányt.

– Zúúúúú-úúúúúú! – süvített a szél a szárnyai alatt.

Az utolsó pillanatban kiegyenesedett, és…

P-L-O-C-C-S!!!

Akkora vizet csapott, hogy még a felhők is vizesek lettek. Vili most már nem repülő volt, hanem egy gyors motorcsónak. Odasiklott a vízben úszó dobozokhoz. A hátán volt egy speciális mágneses daru, amit Radu irányított fentről.

– Megvan az első! Klatty! – emelték ki a vízivarázsló-dínót.

– Megvan a második! Klatty! – jött a Triceratops.

– Megvan az összes! – kiáltott fel Vili, miközben a dínók már biztonságban csücsültek a fedélzetén.

A győzelmi kör

Vili újra gázt adott, a víz permetezett mindenfelé: Sssss-pitty! – aztán felemelkedett a levegőbe. Radu mellette repült, és a szárnyaikkal intettek a szigetnek.

Visszaértek a repülőtérre, ahol Balázs már várta őket.

– Sikerült! – mondta Balázs. – Minden dínó megmenekült!

Vili és Radu egymás mellé gurultak. Vili még kicsit csöpögött a tengervíztől, Radu radarja pedig lassan megállt.

– Csapatmunka volt, Kapitány! – mondták egyszerre.

A Mesefa levele Balázs kezében lassan elhalványult.

Balázs felnézett a fára, aztán a papírrepülőire.

– Holnap én leszek a dínó-mentő! – mondta, és egy nagyot ugrott a fűben. – PLOCCS! – kiáltotta, mintha ő is a tengerre szállt volna le.

A Mesefa levelei halkan susogtak, mintha a távoli tenger morajlását hoznák el.

„Néha kell valaki, aki messzire lát, és valaki, aki nem fél a nagy csobbanástól. Együtt minden játék hazatalál.”