Egy nyári délután Balázs a Mesefa alatt ült, és a patakba kavicsokat dobált. A kövek csobbantak, majd apró gyűrűk szaladtak szét a vízen.
– Vajon van olyan állat, aki szeret a vízben játszani, ahogy én most? – kérdezte magában.
A Mesefa lombjai megzörrentek, és egy fénylő, zöld levél hullott az ölébe. Balázs szétnyitotta, és a történet kibomlott belőle.
Messze Indiában, a mangófák árnyékában élt egy fiatal majom, Nilo. A társai ügyesen ugráltak ágról ágra, gyümölcsöt szedtek, faleveleket majszoltak. Nilo is szeretett velük játszani, de volt valami, amihez még inkább vonzódott: a folyó csillogó vize.
– Vigyázz, Nilo! – kiabáltak a többiek, amikor a kicsi a partra szaladt. – A majmok nem a vízbe valók!
De Nilo nem hallgatott rájuk. Vidáman csobbant a folyóba, és pillanatok alatt úszni kezdett. A víz hűvös volt és simogató, a nap sugarai szikrázva csillogtak a hullámok tetején.
A társai döbbenten nézték.
– Hiszen ő tényleg tud úszni!
Ekkor az öreg, bölcs majom előlépett.
– Tudnotok kell, hogy nem minden majom fél a víztől – magyarázta nyugodtan. – A makákók például szeretnek fürdeni. Japánban a hegyek között, amikor leesik a hó, a majmok forró forrásokban melegednek. Más majmok, például a hosszúfarkú makákók, akár a víz alatt is keresnek élelmet.
– Tényleg? – kerekedett el Nilo szeme. – Akkor nem vagyok furcsa?
– Nem, kicsim – felelte az öreg. – Csak más vagy, mint a többiek. És néha épp ez ad különleges erőt.
Nilo büszkén alámerült, majd egy kagylóhéjat hozott fel.
– Nézzétek, mit találtam!
Másnap a társai is odamerészkedtek a partra. Először csak a lábukat dugták a vízbe, majd egyre bátrabbak lettek. Hamarosan mindannyian kacagva pancsoltak.
– Ez csodás! – mondták. – Te mutattad meg nekünk, hogy a víz nem ellenség, hanem barát is lehet.
Az öreg majom folytatta a tanítást:
– A majmok egyébként nagyon ügyesek. Van, aki eszközt használ: kővel tör fel diót, bottal halászik termeszekre. Nilo a vízben más eszközt talált: a bátorságot.
A fiatal majom szíve megtelt örömmel. Nemcsak játszott a vízben – valami újat adott a többieknek.
Aznap este, amikor a nap már lebukott a folyó mögött, Nilo a fák ágáról nézte a csillagokat. Tudta, hogy bár más, mint a többiek, a különlegessége erőt és örömet adhat mindenkinek.
Balázs becsukta a levelet, és a patakra nézett. A hullámok játékos csillogása most már másként ragyogott számára.
– Így hát vannak majmok, akik tudnak úszni – mosolygott. – És néha épp az tesz különlegessé, amiben különbözünk másoktól.
A Mesefa lombjai halkan bólogattak, mintha egyetértenének.
A másság nem gyengeség. Ha merünk új dolgokat kipróbálni, abból erő és közösségi öröm születhet.
Itt a vége, fuss el véle.
