Egy borongós, esős délután Balázs unatkozva üldögélt a Mesefa alatt. A levelek szinte csöpögtek a párától, de a varázskönyv így is halkan kinyílt – és ezúttal valami egészen hétköznapinak indult… de végül varázslat lett belőle.
A pitypangpelyhes katasztrófa
Balázs anyukája aznap úgy döntött, itt az idő egy nagy mosásnak. Ágyneműk, huzatok, és igen – Balázs kedvenc párnája is bekerült a mosógépbe. Az a puha, kissé már lapos párna, amit még kisbabakorából őrzött, és amit esténként mindig az orra alá húzott, mert „pitypangszaga” volt.
– Csak gyorsan átmosom, aztán újratöltjük – mondta anya, és becsukta a mosógép ajtaját.
Balázs kicsit aggódva figyelte, ahogy a gép zúgni kezdett.
De néhány perc múlva furcsa hang hallatszott: BRÖFF–PÖFF–PUFF… aztán egy halk párnanyögés.
Anya kinyitotta a mosógépet, és…
– Jaj, ne…!
A dob belsejét puha, fehér töltelék borította be – a párna kiszakadt! Olyan volt az egész, mint egy hóvihar egy zárt, vizes világban.
Balázs döbbenten nézett be:
– A mosógép… megette a párnámat?
Aznap este Balázs álmot látott. Vagy talán… nem is álmot?
Egy különös, ezüstösen csillogó mosógép állt előtte – szemei voltak, és egy száj, ami halkan így szólt:
– Ne haragudj… Én csak túl alapos akartam lenni…
– De ő volt a kedvenc párnám! – mondta Balázs szomorúan.
– Tudom. És most a részemmé vált. De talán… adhatok valamit cserébe.
A gép kinyílt, és Balázs egy kicsi, hófehér pamacsból formált gömböt látott: egy pitypangfelhőt.
– Ez a párnád emléke. Tartsd meg. És ha valaha új párnára van szükséged, csak fújj rá, és elmeséli neked az álmaidat.
Balázs megköszönte, és mikor felébredt… a keze alatt ott volt egy puha, fehér pamacslabda. És furcsa módon tényleg volt valami ismerős illata.
A Mesefa halkan susogta:
– Néha, ha valami szétesik, valami új kezdődik. Mert a szeretet nem a párnában van, hanem abban, amit jelentett.
Balázs pedig halkan elmosolyodott:
– Akkor talán ez a legvarázslatosabb mosás volt, amit valaha láttam.
Itt a vége, habosítsd véle!
