Egy szikrázó tavaszi reggelen Balázs a Mesefa árnyékában üldögélt, a tenyerében egy különös levelet forgatva. A varázskönyv ekkor halkan felnyílt, és a lapok között egy csillogó napsütéses rét, vidám gyerekhangok és egy óvó néni mosolya bújt elő.
A nagy óvodai kincskeresés
Az óvodában mindenki izgatottan toporgott az ajtóban: kirándulás napja volt! A gyerekek hátizsákjaikban kulacsot, uzsonnát, plüssmackót és egy kis kíváncsiságot is hoztak magukkal.
– Ma egy különleges feladat vár rátok – mosolygott az óvó néni. – Egy kincskeresés!
Minden gyerek egy kis „felfedezőlapot” kapott, amin képek voltak: egy színes levél, egy virág, egy bot, egy kavics, és végül egy valami különleges, amit csak ők találnak.
A csoport elindult a közeli ligetbe. Az erdőszéli ösvényen madarak énekeltek, és minden bokor mögött új meglepetés várt.
„Nézd, itt egy virág!” – kiáltotta Lili, és egy apró kék szirmú virágot mutatott.
„És ez egy bot! Olyan, mint egy varázspálca!” – rikkantotta Misi, és büszkén emelte magasba a kincset.
Bence egy különleges, fehér kavicsot talált, ami olyan sima volt, mint egy galambtojás. Kati pedig egy falevelet választott, amin apró lyukak voltak – mintha titkos írás rejtőzne rajta.
De a legizgalmasabbat Zoé találta meg. Egy csigaházat, amiben senki sem lakott már, mégis olyan volt, mint egy palota.
– Ez az én kincsem – súgta, és a füléhez emelte. – Hallom, ahogy mesél.
A gyerekek egy nagy pokrócra ültek le az árnyékban, és megmutatták egymásnak a kincseiket. A levegő tele volt csodálkozással, büszkeséggel, nevetéssel – és egy csipetnyi varázslattal.
Mire visszaértek az óvodába, a felfedezőlapok megteltek pipákkal – de a gyerekek szíve még inkább megtelt élményekkel.
– A legszebb kincs – mondta az óvó néni – az, amit megosztasz másokkal.
Balázs becsukta a könyvet, és maga mellé tette a különös levelet, amit talált.
– Holnap én is kimegyek a parkba – mosolygott. – Hátha én is hallok egy mesét egy csigaházból.
Itt a vége, botra véve!
