Aznap délután Balázs bokáig sárosan ült le a Mesefa tövébe. A nadrágján barnás pacák, a cipőjén csatakos foltok, a haján egy falevél csücsült. A keze tiszta volt – de csak azért, mert már minden más koszos volt helyette.
Balázs nem bánta.
A Mesefa ágai finoman megrezdültek, mintha mosolyognának. Egy barna, csavarodott levél elvált a fáról, és spirálozva ereszkedett le, pont Balázs ölébe. A levél szélén egy sárfolt futott végig – nem is volt kérdés, miről szólt a történet.
Balázs kinyitotta, és olvasni kezdett.
A nagy sártengeri építkezés
Egy hétfői reggel a játszótér más volt, mint szokott. Nem a hinta nyikorgása, nem a csúszda fényessége volt más – hanem a föld.
Az éjjeli eső nem csak átnedvesítette a homokot – átalakította.
A homokozó helyén egy sármező terült el: barnás, loccsanós, fényesen félelmetes.
És ellenállhatatlan.
Amikor a gyerekek megérkeztek, egy pillanatig csak álltak.
Aztán Levi belerakta a cipője orrát.
Zsófi keresett egy lapátot.
Dani kiáltott:
– Építsünk valamit!
És abban a pillanatban megszületett a Nagy Sártengeri Építkezés.
Nem volt terv. Nem volt főnök.
Csak egy nagy adag lelkesedés – és rengeteg sár.
Levi kezdte a gátat, de a víz átfolyt rajta.
Zsófi egy tornyot épített, de eldőlt, mire elkészült.
Emma díszített: falevél, kavics, egy fél kekszdarab.
Dani mély csatornát ásott, de belesüppedt. Kacagva mászott ki.
A „sárváros” nőtt.
Lettek benne sárlépcsők, egy titkos alagút (amit csak ketten ismertek), egy „zoknifal” (ami tényleg egy ott felejtett zokni volt), és egy kikötő, ami inkább volt tócsás gödör, mint hajóállomás – de az már részletkérdés.
A munka alatt a ruhák színt váltottak.
Zoknik átáztak.
Könyökök sárosak lettek.
És a gyerekek? Egyre hangosabban nevettek.
Az egyik sarokban Emma egy botra tűzött levélre felírta a belépési szabályokat:
„BELÉPNI CSAK MEZÍTLÁB!”
A felnőttek megálltak a kerítés mellett.
– Nézd csak, mit csinálnak!
– Micsoda kosz…
De egy másik felnőtt csak bólintott:
– Micsoda öröm. Micsoda munka. Micsoda gyerekkor.
Amikor lement a nap, a játszótér lassan elcsendesedett.
A tornyok kicsit megrogytak.
A csatornákban víz gyűlt.
A falevelek puhán a sáros földre hullottak.
És a gyerekek hazamentek – piszkosan, fáradtan, de vigyorogva.
Mert amit építettek, az nem csak sárból volt.
Hanem együttműködésből, ötletből, szabadságból, nevetésből.
És ilyen dolgok sokkal tovább tartanak, mint bármelyik sártorony.
Balázs becsukta a történetet. A Mesefa gyökerei között egy apró tócsa csillogott. Mintha csak a mese hagyta volna ott.
Balázs lenézett a cipőjére. Sáros volt.
És ez most nagyon jó érzés volt.
Itt a vége, fuss el véle.
Tanulság:
“A sárkastélyok leomlanak, de a nevetés, ami építette őket, megmarad.”
