Egy szeles tavaszi napon Balázs a Mesefa alatt ült, és figyelte, ahogy a fűszálak hajladoznak a szélben. A mezőn egy barna nyúl szaladt át, majd hirtelen megállt, fülelt, aztán eltűnt a bokorban.
– Milyen gyorsak! – ámuldozott Balázs. – De vajon miért állnak meg mindig ilyen hirtelen?
A Mesefa ágai megrezdültek, és egy apró, világoszöld levél hullott le elé. Balázs óvatosan szétnyitotta – és újra kezdődött a mese.
Messze, egy tarka réten élt egy fiatal nyúl, Lina. Lina gyorsabb volt a testvéreinél, és mindig versenyezni akart.
– Gyertek, futás! Ki ér előbb a nagy fa alá?
A többiek lihegve érték utol, de Lina még mindig ugrált körülöttük.
– Te sosem fáradsz el? – kérdezték.
– Csak akkor, ha már mindent felfedeztem – válaszolta.
Egyik nap azonban valami más történt. Lina épp nagy lendülettel szaladt át a mezőn, amikor hirtelen megcsúszott egy nedves levélen, és beesett egy bokor alá. Nem történt baja, de nagyon megijedt.
Ott kuporgott, és ekkor egy idős nyúl jelent meg mellette. Az egyik fülét kissé lehajtotta az idő, a másikkal viszont éberen figyelt.
– Megijedtél, igaz?
– Igen… – ismerte be Lina. – Azt hittem, ha megállok, lemaradok valamiről.
Az öreg nyúl elmosolyodott.
– Tudod, a nyulak az egyik legéberebb állatok közé tartoznak. Mi nem csak futni tudunk – hanem hallgatni, szimatolni és várni is.
Lina felkapta a fejét.
– Várni?
– Igen – bólintott az öreg. – A nyúl fülei nem csak a szél hangját, hanem a veszély közeledését is meghallják. És ha csak szaladunk, nem vesszük észre a fontos dolgokat. Egy jó nyúl nem attól okos, hogy gyors, hanem attól, hogy tudja, mikor kell megállni.
Attól a naptól kezdve Lina nem hagyta abba a futást – de megtanult néha megállni. Ha valami szokatlan neszt hallott, ha új virágot szagolt meg, vagy ha csak nézte, ahogy a felhők úsznak az égen – már tudta, hogy ezekben a pillanatokban van a valódi kincs.
És a többiek ezt is megtanulták tőle. Egy idő után mindenki leült néha, és hallgatták együtt, ahogy a mező beszél.
Balázs becsukta a levelet, és a bokrok felé nézett, ahol az előbb eltűnt a nyúl.
– Talán nem azért állnak meg, mert félnek – gondolta. – Hanem mert tudják, hogy hallgatni is tudni kell.
A szél mintha bólogatott volna egyetértően a fák lombjai között.
Tanulság:
- A nyulak nem csak gyorsak, hanem nagyon figyelmes állatok.
- Nagy fülükkel messziről meghallják a veszélyt, és kiválóan rejtőznek.
- Néha épp az a legbölcsebb, ha megállunk – és figyelünk.
- Nem az a bátor, aki mindig rohan, hanem aki tudja, mikor kell lelassítani.
Itt a vége, fuss el véle.
