Egy hideg téli éjszakán, amikor a szél a Mesefa ágain susogott, Balázs ismét odakucorodott kedvenc helyére. A varázskönyv ezúttal hideg, kékes-ezüst fényt árasztott, mintha maga a szilveszteri éjszaka lüktetett volna benne. Ahogy kinyitotta, a lapok finoman megmozdultak, és a mesélő hang halkan szólalt meg:
– Egy messzi-messzi faluban, ahol a téli éjszakák hosszúak és hidegek voltak, élt egy kislány, Lía, aki mindig izgatottan várta a szilvesztert. A falu minden évben nagy tűzijátékkal és vidámsággal ünnepelte az új évet. Az utcákat fényfüzérek díszítették, a házak ablakában pedig gyertyák pislákoltak. De Lía szívében mindig volt egy apró szomorúság: a csillagszóró, amit annyira szeretett, mindig túl hamar kialudt.
Egyik szilveszter délután Lía elindult a falu határához, ahol az öreg Véncsillag, a varázsló lakott. Azt beszélték, hogy Véncsillag képes olyan csillagszórót készíteni, ami sosem alszik ki. A kunyhójához érve Lía kissé félénken kopogott. Az ajtót lassan nyitotta ki az öreg varázsló, aki hófehér szakállával és kékesen ragyogó szemével igazán különleges látványt nyújtott.
– Mit keresel itt, kislány? – kérdezte kedves mosollyal.
– Egy olyan csillagszórót szeretnék, ami sosem alszik ki – válaszolta Lía. – Szeretném, ha az újév varázsa végigkísérne egész éjszaka.
Véncsillag elgondolkodott, majd lassan bólintott. Egy polcról elővett egy különleges, kékesen ragyogó csillagszórót.
– Ez a csillagszóró különleges – mondta. – Nemcsak fényt és szikrát ad, hanem varázserőt is hordoz. De hogy éjfélig ragyogjon, meg kell töltened a szívedből jövő örömmel és jókívánságokkal.
Lía megköszönte a varázslónak, és boldogan tért haza. Az esti ünnepség hamarosan elkezdődött. Az emberek az utcákon gyűltek össze, a gyerekek nevetve szaladtak a hóban, a felnőttek pedig forró teát és süteményt osztogattak. Lía végig a különleges csillagszórót szorongatta, és alig várta, hogy meggyújtsa.
Amikor elérkezett az éjféli visszaszámlálás, Lía meggyújtotta a csillagszórót. A kékes szikrák azonnal táncra perdültek, és a fényük messze bevilágította a falut. Lía közben arra gondolt, milyen jó dolgokat kívánhatna a családjának és a barátainak az újévre.
– Legyen mindenki boldog! – súgta, és a csillagszóró még fényesebben ragyogott.
Ahogy körbejárt a faluban, az emberek örömmel nézték a különleges fényt. Lía pedig mindenkit megkérdezett, mit kívánnak az újévre. Az idősek egészséget és békét kértek, a gyerekek sok kalandot és játékot, a szülők pedig örömet és sikert a családjuknak. Minden egyes kívánság után a csillagszóró újabb szikrákat szórt, mintha magába szívta volna a jókívánságokat.
Az éjfél elérkezett, és az óra ütésekor Lía a csillagszórót az ég felé emelte, mintha az egész falu kívánságait az égbe küldené. A csillagszóró végül lassan elhalványult, de a falusiak szívében a varázslat tovább élt.
Lía boldogan nézte, ahogy a tűzijáték fénybe borította az eget. Tudta, hogy ez a szilveszter más, mint a többi. Az igazi varázslat nem a csillagszóróban volt, hanem abban, hogy mindenki megosztotta egymással a legjobb kívánságait.
Balázs mosolyogva csukta be a könyvet. A Mesefa ismét megtanította, hogy a legnagyobb ajándék, amit adhatunk, a szeretet és a jó szándék, amely összeköti az embereket.
