Egy nyugodt délután Balázs a Mesefa tövében üldögélt, figyelve, ahogy a levelek lágyan susogtak a szélben. Ahogy kinyitotta a varázskönyvet, a lapok arany fénnyel ragyogtak, és egy új történet bontakozott ki előtte…
Egy messzi, békés kis faluban, a bambuszerdők peremén élt egy különleges kisfiú, Haru. Haru nem volt olyan, mint a többi gyerek: csendes volt és figyelmes, mindig úgy mozgott, mintha a széllel egyesült volna. Egy titkot őrzött – ő volt a falu egyetlen ifjú ninjája!
A nagypapája, Akio mester tanította őt a ninják ősi tudására: hogyan mozogjon nesztelenül, hogyan hallgassa a természetet, és hogyan legyen bátor és tiszteletteljes.
Egy nap, miközben Haru a faluban sétált, észrevette, hogy az öreg Tanaka bácsi egy nehéz zsák rizzsel küszködik. Haru nem szólt semmit, csak csendesen odasuhant, és mire Tanaka bácsi észrevette, a zsák már a háza küszöbén pihent.
– Hogy került ez ide? – csodálkozott Tanaka bácsi.
Haru csak elmosolyodott és továbbsuhant. Ő nem várt köszönetet – hiszen egy igazi ninja mindig a jót szolgálja.
Másnap reggel Haru a bambuszerdőben gyakorolt, amikor egy apró, vörös szalagot vett észre egy faágra kötve. Közelebb lépett, és látta, hogy egy üzenet van rá írva:
“A szív ereje nagyobb, mint az árnyék gyorsasága. Kövesd a bambuszok útját.”
Haru izgatott lett. A nagypapája mindig azt mondta, hogy a valódi ninja nemcsak gyors és ügyes, hanem a szívében is erős.
Elindult a bambuszösvényen, figyelve a természet jeleit. Hallotta a madarak dalát, érezte a fák lágy hajlongását a szélben. Aztán egy tisztásra ért, ahol Akio mester várta.
– Jól figyeltél, Haru – mondta a mester. – A ninja nem harcos, hanem a béke őrzője. Nem az számít, milyen gyors vagy, hanem hogy hogyan használod az erődet mások javára.
Haru lehajtotta a fejét, majd büszkén bólintott. Megértette: a ninja igazi ereje nem a mozdulatokban, hanem a szív tisztaságában rejlik.
Balázs elmosolyodott, amikor becsukta a könyvet. A Mesefa ágai lágyan hajladoztak a szélben, mintha egyetértenének.
– A legnagyobb erő mindig a szívben van – suttogta a Mesefa.
Balázs a távolba nézett, és azon gondolkodott, vajon ő is tudna-e úgy segíteni másoknak, mint Haru.
Talán a valódi ninják mindig köztünk járnak – csendesen, észrevétlenül, de mindig a jó ügy szolgálatában.
Itt a vége, fuss el véle!
