Egy délután Balázs a Mesefa alatt ült, és pitypangokat fújkált a réten. A virágok szirmai a szélben szálltak, ő pedig elgondolkodott.
– Vajon milyen lehet, ha valaki olyan magas, hogy soha nem láthatja közelről a virágokat?
A Mesefa lombjai halkan megrezzentek, és egy hosszúkás, sárgás levél hullott Balázs ölébe. Amikor szétnyitotta, a levélből lassan kibomlott a történet.
Az afrikai szavannán élt egy fiatal zsiráf, akit mindenki csak Luma-nak hívott. Luma volt a legmagasabb a borjak között, és bár mindenki csodálta a hosszú nyakát, ő maga folyton panaszkodott.
– Nem látom közelről a virágokat! – sóhajtott. – Csak a fák tetejét, a leveleket, meg a madarakat. Bárcsak kicsit alacsonyabb lennék!
Az anyja mosolyogva lehajolt hozzá.
– Tudod, kicsim, a te nyakad különleges. Egy zsiráf nyaka akár két méter hosszú is lehet. Így éred el azokat a leveleket, amiket más állat sosem tudna megenni.
– De nekem a virágok kellenek! – duzzogott Luma.
Másnap odalépett az apjához.
– Miért kell ilyen hatalmas szívünknek lenni? – kérdezte.
– Azért – válaszolta az apja büszkén –, mert a szívünknek fel kell pumpálnia a vért egészen a fejünkig. Egy zsiráf szíve olyan nagy és erős, hogy akár 11 kilót is nyomhat. Ez ad nekünk erőt, hogy mindig tisztán lássunk, még odafentről is.
Luma elgondolkodott. Az ő szíve tényleg erősebben dobogott minden futásnál, mint a többi állaté.
De még mindig hiányoztak neki a virágok. Egy nap lehajolt egy bokorhoz, és megpróbált a szájával letépni egy apró sárga virágot. A nyelve hosszú, kékes-lila színben csillogott, és ügyesen kicsavarta a szirmot a levelek közül.
– Nézd csak! – kiáltott fel. – Mégis elérem!
Az anyja nevetett.
– Persze, hiszen a zsiráf nyelve akár 45 centi hosszú is lehet, és azért kékes, hogy ne égjen le a napon, miközben a leveleket csipegeti.
Luma boldogan rágcsálta a virágot, és rájött, hogy nem is olyan rossz magasnak lenni. Onnan fentről messzire látott: tudta, ha jön a veszély, elsőként veszi észre. Elérte a fák legfrissebb hajtásait, és a virágok sem maradtak el tőle.
Aznap este, amikor a nap lement a szavanna fölött, Luma elmosolyodott.
– Talán tényleg igaz: amit hátránynak hittem, az valójában az én különleges képességem.
Balázs becsukta a levelet, és a pitypang szirmai után nézett, amelyek a szélben szálltak.
– Most már tudom, hogy mindenki pont úgy jó, ahogy van – suttogta. – A zsiráf is, én is.
A Mesefa lombjai halkan bólogattak, mintha azt mondanák: „Így igaz.”
Itt a vége, fuss el véle.
