Egy szikrázó reggelen Balázs a Mesefa tövében játszott. Mindenféle autókat tologatott a fűben: volt ott tűzoltó, versenyautó, traktor, és persze… egy fekete, morcos, izmos kis Dodge Charger.
– Ezzel aztán lehetne száguldani! – mondta, és megcsillant a szeme.
A Mesefa halkan megrezdült. A levelek összesúgtak. A varázskönyv kinyílt, és egy új mese gurult elő a lapok közül. Egy mese Babóról – aki nem csak álmodozott arról, hogy autót vezet. Ő tényleg megtette.
Babó egy olyan kisfiú volt, aki nagyon-nagyon szeretett vezetni – legalábbis képzeletben. Minden reggel más autóval indult el otthonról (a nappaliból). Volt, hogy markológéppel ment oviba. Volt, hogy űrhajóval. De azon a bizonyos különös napon… egy valódi, fényes-fekete, morgós hangú Dodge Charger állt a ház előtt.
Babó csak pislogott.
– Ez… ez engem vár? – kérdezte.
Az autó dörmögve beindult. Az ajtaja kinyílt. Babó beült, és a világ egyből más lett. A kormány olyan volt, mintha egy bivaly szarvát fogta volna. Az ülés dorombolt alatta. És amikor megnyomta a gázt… hát olyan morgást hallatott, mint egy éhes oroszlán.
Kanyar, gyorsítás, suhanás, porfelhő! Babó egy mezőn száguldott, majd keresztül egy kartonvároson, ahol kartondoboz-házak között cikázott. Mindenki tapsolt: „Hajrá, Babó!” – kiabálták a plüssállatok.
Aztán hirtelen egy sziréna hallatszott.
WÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍ!
Babó megállt.
Egy rendőrautó gördült mellé. Fehér-kék, villogós, szabályos, komoly. A vezetőülés üres volt. De kinyílt az ajtó.
Babó körbenézett.
– Nekem… ebbe is be kell ülnöm?
A Dodge Charger halkan puffant egyet, mint aki megérti, hogy most menni kell.
Babó beszállt a rendőrautóba. Ez nem morgott. Nem remegett. Csak halkan, erősen, egyenesen ment. A város másik felére vitte. Ott egy kiscsibe nem tudott átmenni az úton. Egy kiscica a fán sírt. Egy bácsi nem találta a zebrához vezető gombot.
Babó segített. Mindenkinek.
– Ez nem olyan gyors – gondolta –, de valahogy… jólesik.
A nap végén a két autó egymás mellett parkolt le. Babó kilépett a rendőrautóból, megsimogatta a motorházat, majd visszanézett a Chargerre. Az még mindig morogva várt rá.
– Mindkettőt szeretem – mondta Babó. – Az egyikkel száguldozhatok. A másikkal segíthetek.
És akkor eszébe jutott valami:
– De ha választanom kell… én akkor is inkább az leszek, aki megáll, ha valaki bajban van.
A két autó ekkor összebólintott. Mintha megértették volna: a legjobb sofőr az, aki tudja, mikor kell gyorsítani, és mikor kell megállni.
Balázs becsukta a könyvet. Az ujjai között ott volt a kis fekete Charger, és a kék-fehér rendőrautó is. Elmosolyodott.
– Néha lehet száguldozni – suttogta. – De néha jobb megállni, és segíteni. Mint Babó.
A Mesefa egy apró játék-kormányt ejtett Balázs ölébe. Olyan volt, mint egy üzenet:
Te vezetsz. Te döntesz.
Itt a vége – gurulj bele békébe.
