Egy szellős, zizegős délután Balázs a Mesefa alatt heverészett. Kezében egy botot forgatott, amiből egy pillangót akart faragni – vagy hajót… vagy talán egy fűnyíró űrsiklót. De aztán inkább csak letette. Nem volt kedve befejezni.
„Nem is biztos, hogy tudnám” – gondolta.
A Mesefa halkan megrezdült. Egy levél spirálozva zuhant alá, szinte pörgött, mintha ő se tudná eldönteni, hova érkezzen. Balázs elkapta, és már látta: ez egy félkész történet. De csak első ránézésre.
Berci, a borz, aki mindent félbehagyott – kivéve egyet
Berci borz nem volt sem gyors, sem lassú.
Nem volt túl nagy, se különösen ügyes.
De volt egy különleges képessége: hihetetlen lelkesedéssel kezdett el dolgokat.
Viszont… ugyanezzel a lelkesedéssel abba is hagyta őket.
Egyik nap barlangot ásott. Mélyet, szép kereket – de a fele után megunta, és inkább virágokat kezdett rajzolni.
Másnap festeni kezdett egy falra egy „Borzorángot” (ami Berci képzeletében félig borz, félig narancs volt) – de mire a feje elkészült, ő már mogyoróhéjakat gyűjtött „mogyifon”-nak, amit aztán… szintén otthagyott.
– „Berci, te olyan vagy, mint a tavaszi szél – mindig jössz, sosem maradsz!” – nevetett Zsuzska, a mókus.
Berci nem haragudott. Tudta, hogy igazuk van.
– „Én csak… annyi minden érdekes!” – felelte mindig.
Egy napon azonban, séta közben, egy különös követ talált.
Nem volt nagy. Nem volt fényes. De volt benne valami.
Kerek volt, sima, és közepén egy vékony, szinte láthatatlan repedés futott végig.
Berci felemelte.
– „Hmmm… ebből… lesz valami.”
Hazavitte. Elmosta. Tisztogatta. Aztán ásott neki egy kis helyet a kertben.
Másnap visszament hozzá. Megint. És harmadnap is.
Nem értette pontosan, miért – de nem hagyta félbe.
Faragott mellé egy talapzatot. Kitalált hozzá egy történetet is:
– „Ez a kő egy lezárt időkapu. De csak akkor nyílik ki, ha valaki befejez mellette valamit.”
És ez a „valami” lett az első, amit Berci végigcsinált.
Hetek teltek el.
A kő mellett nőtt egy kis virágágyás. A virágokból festettek a barátai egy színes szalagot. Berci meg faragott egy táblát:
„Ez a félbehagyott dolgok kertje.
Itt kezdődik, amit be akarsz fejezni.”
És lassan… más is csatlakozott.
Zsuzska végre befejezte a dióhintát, amit három hónapja csak rajzolt.
Marci, a vakond, kiásta a járat végét, amit tavaly ősszel otthagyott.
Sőt – valaki elhozta Berci első Borzoráng-rajzát is, és közösen befejezték.
Berci nem vált másvalakivé. Még mindig ezer dolgot akart kipróbálni.
De most már tudta, milyen érzés végigvinni valamit. És ez jó érzés volt.
Balázs becsukta a levelet. A bot, amit faragott, még mindig ott volt mellette. Nem volt belőle hajó. Nem lett belőle pillangó sem. De most újra kézbe vette.
– „Lehet, hogy lesz belőle valami” – mondta halkan.
És nem is az volt a fontos, hogy mi.
Hanem hogy most nem tette le.
Itt a vége, fuss el véle.
Tanulság:
Nem baj, ha sok mindent félbehagysz. De ha egyszer valamit végigviszel, még magadnak is meglepetést okozhatsz.
