Balázs és a Mesefa varázslatos történetei: Boldizsár, a borz nyugodt napja

Egy kellemes tavaszi reggelen Balázs a Mesefa tövében üldögélt, miközben a nap sugarai átszűrődtek a zöld levelek között. A Mesefa lágyan susogott, és egy új történet bontakozott ki Balázs szeme előtt.

Boldizsár, a borz nyugodt napja

Egy hűvös, árnyas erdő mélyén élt egy borz, akit Boldizsárnak hívtak. Boldizsár nem volt sem különleges, sem híres, és ő ezt így szerette. A napjait csendesen, békésen töltötte. Szerette a hosszú alvásokat, a lassú sétákat az erdőben, és azt, amikor a levelek alatt keresgélt finom falatok után.

Egyik nap azonban az erdő kis lakói izgatottan szaladgáltak, mert valami különleges dolog történt: egy nagy madár énekelt a rét szélén, és mindenki kíváncsi volt rá.

– Boldizsár, jössz te is megnézni? – kérdezte a kis őzike.

– Köszönöm, de én inkább maradok – mondta mosolyogva Boldizsár. – A madár éneke biztos szép, de én most inkább csak hallgatnám az erdő csendjét.

Az állatok csodálkoztak, hogy Boldizsár nem rohan velük, de ő már tudta, hogy a legszebb pillanatok néha a legegyszerűbb dolgokban rejlenek.

Ahogy az erdő elcsendesedett, Boldizsár leült egy öreg fa tövébe, és hallgatta, ahogy a szellő finoman megzörgeti a leveleket. Egy kis pillangó szállt le mellé, és Boldizsár elmosolyodott.

– Milyen szép vagy – suttogta halkan.

A nap fénye átsütött az ágak között, és Boldizsár bundáján aranyló foltok játszottak. Ekkor eszébe jutott valami, amit még nem próbált: sosem ment fel a kis domb tetejére az erdő szélén, ahonnan az egész völgyet látni lehetett.

– Ma ideje valami mást is látni – döntötte el.

Lassan, nyugodtan elindult a domb felé. Nem sietett, nem versenyzett senkivel. Útközben megállt, hogy megszagoljon egy virágot, és hallgatta a méhek zümmögését. Mikor felért a domb tetejére, megállt és elámult.

Előtte terült el az egész erdő: zöld lombkoronák, csillogó patak, messze pedig a rét, ahol a többiek a madarat hallgatták. A napfény melegítette a bundáját, és Boldizsár boldog volt.

– Nem is kell mindig sietni – gondolta. – A nyugalom is lehet kaland.

Balázs mosolyogva csukta be a könyvet. A Mesefa lágyan susogott:

– Néha a legszebb történetek azok, amelyekben semmi nagy nem történik, csak épp élvezzük a pillanatot.

Balázs elgondolkodott, majd hátradőlt a fűben, és csak figyelte, ahogy a levelek között táncol a fény. És azt érezte, hogy ez is egy szép nap lesz.

Itt a vége, fuss el véle!

Hasonló cikkek

Egy kép, egy történet – 2025.04.25.

Volt egyszer egy arc, amely nem színekből, nem ecsetvonásokból, még csak nem is vonalakból állt. Betűk formálták. Apró, sűrűn rajzolt karakterek, egyetlen szó, sokszor egymás mellé írva, egészen addig, míg egy emberi tekintet nézett vissza rád. Ez a mű nem

Tovább olvasom »