Egy nyugodt őszi délután Balázs a Mesefa tövében üldögélt, miközben a fa levelei aranyló fényben tündököltek. A könyv lapjai halkan fordultak, és egy új történet bontakozott ki előtte:
– Egy sűrű, mohával borított erdő mélyén élt egy barátságos borz, akit Borzinak hívtak. Borzi szerette a csendes életet: nappal a hűvös üregében pihent, esténként pedig a lágy holdfényben járta az erdőt. Bár más állatok néha félénken nézték bozontos bundája és komótos mozgása miatt, ő mindig kedves és figyelmes volt mindenkivel.
Borzi legjobban azokat az estéket szerette, amikor az erdő halk susogása körülvette. Ilyenkor végigsétált a fák között, megállt egy-egy nagyobb gomba mellett, és hallgatta, ahogy a patak halkan csobog a kövek között. Szerette megfigyelni a csillagokat, és néha még beszélgetett is velük.
– Milyen békés minden ma este – dünnyögte magában, miközben egy színes falevelet pöccintett arrébb az orrával.
A völgyben a tücskök halkan ciripeltek, és a távoli baglyok huhogása betöltötte az éjszakát. Borzi szerette ezt a csendes világot. Nem vágyott kalandra vagy izgalmakra – neki az erdő kis titkai és a nyugalom voltak a legnagyobb kincsek.
Mivel Borzi sok időt töltött a fák között, különleges szokása volt: minden ősszel a legszebb falevelekből egy kis gyűjteményt készített az üregében. Volt ott mélyvörös juharlevél, sárgán ragyogó nyírfalevél és egy különösen különleges, halványlila levél is, amit még soha senki nem látott az erdőben.
– Milyen jó lenne, ha minden barátom láthatná ezeket – gondolta Borzi.
Így hát elhatározta, hogy egy este a tisztáson megmutatja gyűjteményét az erdő többi lakójának. Ahogy kiterítette a leveleket a puha fűre, a nyuszik, sünök és mókusok csodálattal figyelték.
– Ez gyönyörű, Borzi! – kiáltotta egy kis mókus.
– Hogyan találod meg mindig a legszebb leveleket? – kérdezte egy kíváncsi sündisznó.
Borzi csak elmosolyodott.
– Egyszerű. Én mindig figyelek az apró dolgokra is. És ha valami szépet találok, megőrzöm magamnak és másoknak is.
Amikor Balázs becsukta a varázskönyvet, a Mesefa lágyan susogva így szólt:
– Néha a legnagyobb öröm a csendes pillanatokban rejlik. Ha nyitott szemmel járunk, megtaláljuk a világ apró csodáit.
Balázs elmosolyodott, és elhatározta, hogy másnap ő is figyelmesebben fogja nézni az ősz színeit – mert tudta, hogy a szépség ott van minden apró részletben.
