Egy nyári délután, amikor a nap már alacsonyan járt az égen, Balázs a Mesefa árnyékába telepedett. A varázskönyv lapjai meg-meglebbentek a szélben, majd halkan felnyíltak. Aranyló fény kúszott ki közülük, és új mese kezdődött.
Messze-messze, egy gyönyörű korallzátony színes világában élt egy kis bohóchal, akit Cininek hívtak. Cini narancssárga csíkjai úgy világítottak a víz alatt, mint aprócska lámpások. A zátonyban sok-sok más hal és tengeri lény is lakott, de Cini különösen szerette az otthonát – egy fodros, táncoló tengeri rózsát.
– Ez a rózsa nemcsak szép, hanem véd is engem – mesélte Cini a barátainak. – Mi, bohóchalak különlegesek vagyunk, mert a testünkön van egy vékony nyálkaréteg, ami megvéd minket a rózsa csípésétől.
A kis rák, a szomszédja, tátott szájjal hallgatta. – Tényleg? Én nem is tudtam, hogy a rózsa csíp!
Cini bólintott. – Igen, de én itt vagyok otthon, és vigyázok rá, cserébe ő is vigyáz rám.
Egy nap Cini észrevette, hogy a korallzátony egy része szürkévé vált. A színek megfakultak és kevesebb hal járt arra.
– Mi történt itt? – kérdezte egy öreg teknőstől.
– A víz mostanában melegebb, mint régen – válaszolta a teknős komoran. – A korallok nem szeretik a túl meleg vizet. Ha sokáig így marad, elpusztulhatnak.
Cini nagyon elszomorodott. Tudta, hogy a korallzátony az ő otthona is, és a barátaié is. Valamit tennie kellett.
– Akkor segítenünk kell! – csobban fel Cini. – Tisztítsuk meg a környéket, és mutassuk meg, mennyire vigyázunk rá!
Így hát Cini és a zátony lakói összefogtak. A remeterákok odébb vitték a lehullott kagylóhéjakat, a halak körbeúszták a korallokat, hogy szellőztessék őket, és még a tengeri uborkák is segítettek a homok megtisztításában.
Ahogy teltek a napok, a korall lassan újraéledt. A színek visszatértek, a halak újra boldogan úszkáltak a rózsák és korallok között. Cini boldogan nézett körbe.
– Látjátok? Ha vigyázunk a világunkra, az is vigyáz ránk!
Balázs becsukta a könyvet, és a Mesefa halkan susogott:
– Néha a legkisebb lények is képesek megőrizni a világ szépségét. Ha vigyázunk a természetre, az mindig megajándékoz minket a csodáival.
Balázs elmosolyodott, és arra gondolt, milyen jó lenne egyszer igaziból látni egy bohóchal otthonát, mélyen a tengerek alatt.
Itt a vége, fuss el véle, ha nem hiszed járj utána!
