Egy napsütéses délután Balázs a Mesefa tövében üldögélt, miközben a fa levelei lágyan susogtak a szélben. A könyv lapjai lassan megmozdultak, és egy új mese bontakozott ki előtte:
– Egy csendes kis faluban, ahol a házak között színes virágok nyíltak, és a macskák lustán nyújtóztak a napfényben, élt egy apró, kíváncsi kiscica, akit Cirminek hívtak. Cirmi egy puha, cirmos bundájú kiscica volt, és soha nem tudott egy helyben maradni. Mindig új felfedeznivalót keresett, és minden apró nesz, mozgás és illat felkeltette a figyelmét.
Egy nap Cirmi a házuk udvarán játszott, amikor egy kis rést fedezett fel a kerítés alatt. Az orrát odadugta, és megcsapta valami különös, virágos illat. Izgatottan mászott át a résen, és egy gyönyörű, titkos kertbe jutott. A kert tele volt illatos rózsákkal, pillangók röpködtek a levegőben, és egy kis patak csordogált csendesen a kövek között.
– Ez csodálatos! – dorombolta elégedetten, és boldogan bukfencezett egyet a puha fűben.
Ahogy tovább sétált, egy kismadarat pillantott meg, aki éppen egy ágon ücsörgött.
– Szia, ki vagy te? – kérdezte Cirmi kíváncsian.
– Csipi vagyok – felelte a madárka. – És te mit keresel itt a kertünkben?
– Csak körülnézek. Minden olyan szép itt! – mondta Cirmi, miközben egy pillangó után kapott a mancsával.
Csipi elnevette magát. – Ha tetszik, nyugodtan maradj! De vigyázz a patak mellett, nehogy vizes legyen a tappancsod!
Cirmi boldogan ugrándozott tovább, és hamarosan egy kis sündisznóval is találkozott, aki épp egy almát próbált elgurítani magával.
– Segíthetek? – kérdezte Cirmi kedvesen.
– Ó, nagyon örülnék neki! – felelte a süni. – Kicsit nehéz nekem ez az alma.
Cirmi finoman az orrával megbökdöste az almát, és a süni boldogan gurította tovább a bokrok közé.
Ahogy a nap lassan lebukott a dombok mögé, Cirmi a kert közepére feküdt, és figyelte, ahogy a narancssárga és rózsaszín fények beborítják az eget. Csipi a vállára szállt, a süni pedig mellette pihent.
– Ez volt életem legszebb napja – dorombolta elégedetten.
– És a legjobb, hogy most már barátok vagyunk – mondta Csipi vidáman.
Amikor Balázs becsukta a varázskönyvet, a Mesefa lágyan susogva így szólt:
– A legszebb kalandok a kíváncsiságunkkal kezdődnek, és a legszebb emlékeket a barátainkkal osztjuk meg.
Balázs elmosolyodott, és elhatározta, hogy másnap ő is felfedez egy új helyet – talán a saját udvaruk rejtett zugait.
