Egy szikrázó nyári estén Balázs a Mesefa alatt üldögélt. A varázskönyv halkan nyílt ki az ölében, és aranyló fénnyel ragyogott. A lapok lassan fordultak, majd a mesélő hang halkan megszólalt:
Messze-messze, a hegyekkel és erdőkkel ölelt vidéken volt egy varázslatos rét. Ezen a réten élt egy kislány, akit Lilinek hívtak. Lili minden este a csillagokat nézte, de legjobban egyetlen csillagot szeretett: a legfényesebbet, amit Csillagfénynek nevezett el.
– Vajon lát engem is onnan fentről? – suttogta Lili minden este a rét szélén.
Egy tavaszi éjszakán, amikor a szél halk dallamot hozott a nádasból, valami különös történt. Egy ragyogó fénygömb suhant le az égből, és puhán landolt a réten. Lili a Mesefa alatti kis ösvényen sétált, amikor észrevette a fénylő csillagot, amelyből egy varázslatos virág bontakozott ki. A szirmait aranycsillagok díszítették, és a virág finoman ragyogott a sötétben.
– Csillagfény? – ámuldozott Lili.
Hirtelen halk, tiszta hang szólalt meg:
– Üdvözöllek, Lili! Én vagyok Csillagfény, a csillag, amit minden este figyelsz. Az ég küldött engem, hogy egy különleges virágot hozzak le a földre. Ez a virág a remény szimbóluma, és csak ott nyílik ki, ahol tiszta szív és szeretet lakozik.
Lili szíve örömmel telt meg. Megígérte, hogy minden nap gondozza a virágot. Vizet hozott neki a patakból, énekelt neki, és mesélt neki a csillagokról.
Hónapok teltek el, a virág pedig egyre fényesebben ragyogott. Az egész falu csodájára járt a rétnek, amelyet azóta csak a Remény Rétjének hívtak. A virág ragyogása olyan melegséget sugárzott, hogy még a legszomorúbb napokon is mosolyt csalt az emberek arcára.
Egy este, amikor a csillagok ismét fényesen ragyogtak, Csillagfény visszatért.
– Lili, a virág most már itt maradhat örökre. Azért ragyog ennyire, mert te megtöltötted szeretettel és törődéssel. A Remény Rétje mindig emlékeztetni fog arra, hogy a legnagyobb csodák a legapróbb tettekben rejlenek.
Balázs lassan becsukta a varázskönyvet. A Mesefa ágain a levelek csendesen zizegtek, mintha egyetértenének a történettel.
– Néha a legnagyobb csodák a legegyszerűbb dolgokban rejlenek – suttogta a Mesefa. – Egy mosolyban, egy kedves szóban vagy egy gondosan ápolt virágban.
Balázs elmosolyodott, és tudta, hogy a Mesefa üzenete ezúttal is örökre vele marad. Amikor legközelebb a rét szélén sétált, biztosan megkeresi majd a saját csillagfényes virágát is.
Itt a vége, fuss el véle!
