Egy langyos, illatos tavaszi napon Balázs a Mesefa árnyékában üldögélt. A fák között apró repülők zúgtak a magasban. Balázs felnézett:
“Vajon milyen lehet repülni? És milyen lehet azokat a régi gépeket látni, amik először vitték az embereket az égbe?”
A Mesefa levelei zizegni kezdtek. A varázskönyv lapjai puhán kinyíltak. Egy repülőmúzeum képe bontakozott ki, és benne Fanni és Bence története, akik egy különleges napon együtt mentek oda.
Fanni és Bence az égi csodák csarnokában
Fanni imádta a repülőket. Már kiskora óta minden repülőt felismert a hangjáról. Bence pedig a kalandokat szerette – és Fanni mosolyát, amikor valami izgalmasat látott.
Így hát, mikor Bence megtudta, hogy a város szélén nyílik egy új repülőmúzeum, rögtön meghívta Fannit:
– Gyere velem, nézzük meg együtt!
Fanni szeme felcsillant. Együtt elindultak, kézen fogva, a napsütésben.
A múzeum óriási volt. Csarnokokban álltak a régi repülők: vászonszárnyú gépek, fából faragott légcsavarok, fényes bombázók, sőt, még egy hatalmas utasszállító pilótafülkéje is bejárható volt.
Fanni lélegzet-visszafojtva nézett körbe:
– Bence, tudod, mi a legszebb bennük? Hogy valaki valaha álmodott ezekről. Hitt benne, hogy repülni lehet.
Bence bólintott. Aztán így szólt:
– És tudod, mi a legjobb az álmokban? Ha valakivel megoszthatod őket.
Egymásra néztek, és mindketten elmosolyodtak.
A következő teremben régi pilóták emlékei voltak: naplók, szemüvegek, sálak.
Egy polcon egy kopott bőrkötéses naplót találtak. A nyitott oldalon ez állt:
“A repülésben nemcsak az a fontos, hogy felérj az égig. Hanem hogy kit hozol magaddal az útra.”
Fanni halkan elolvasta. A szívében valami megmelegedett. Bence keze épp az övé mellé csúszott. Nem fogta meg – csak megérintette.
A csarnok végén egy régi sárga kétfedelű repülő állt. Mellette tábla:
“Érintsd meg, ha kívánsz valamit az égről.”
Fanni és Bence együtt léptek oda. Fanni megsimította a szárnyat.
– Mit kívántál? – kérdezte Bence.
– Hogy mindig legyen valaki, akivel együtt nézhetem az eget. És te?
Bence elmosolyodott.
– Ugyanezt.
Hazafelé, a buszon, nem sokat beszéltek. Csak nézték az eget, ahol egy repülő hagyott hosszú, fehér csíkot.
Fanni megszorította Bence kezét.
– Tudod – mondta –, a régi pilóták féltek. De mégis repültek, mert hittek abban, hogy van értelme elindulni.
Bence bólintott.
– Én is így vagyok. Ma is. Melletted.
És Fanni mosolya fényesebb volt, mint a legcsillogóbb sárkányrepülő az égbolton.
Balázs becsukta a könyvet, és elmosolyodott.
“Nemcsak a repülőktől lesz valami csodás. Hanem attól is, hogy valakivel együtt nézed. Mert a legszebb álmok nem az égben, hanem két szív között születnek.”
A Mesefa levelei puhán zizegtek, mintha tapsoltak volna.
Itt a vége, repülj véle.
