Egy esős délután Balázs a Mesefa védelmező lombjai alatt húzódott meg, hallgatva az esőcseppek halk kopogását. A varázskönyv halkan kinyílt az ölében, és egy új történet bontakozott ki előtte:
Messze, egy buja, zöldellő dzsungel mélyén élt egy kedves és játékos gorilla, akit Gabinak hívtak. Gabi mindig is különleges volt a csapatában: míg társai a nap nagy részét pihenéssel és táplálkozással töltötték, ő imádott mozogni és ritmusra lépegetni.
Egy nap, miközben a fák között sétált, különös dallamot hallott. A hang egy közeli tisztásról érkezett, ahol egy csoport majom dobolva és tapsolva ünnepelt.
– Csatlakozhatok hozzátok? – kérdezte Gabi kíváncsian.
– Persze! – válaszolták a majmok. – Mi minden évben megrendezzük a dzsungel táncversenyét. Szeretnél részt venni?
Gabi izgatottan bólintott. Bár sosem tanult táncolni, mindig is érezte a ritmust a szívében.
A következő napokban Gabi szorgalmasan gyakorolt. Figyelte a madarak röptét, a levelek susogását, és próbálta mozdulatait a természet ritmusához igazítani. Barátai, a színes papagájok és a fürge mókusok, bátorították és tapsoltak neki.
Az egyik este, miközben a nap lassan lebukott a horizonton, Gabi a folyó tükrében nézte önmagát.
– Vajon képes leszek-e megmutatni, amit érzek? – tűnődött.
Elérkezett a táncverseny napja. A tisztás tele volt izgatott állatokkal, akik mind kíváncsian várták a fellépőket. Amikor Gabi sorra került, mély levegőt vett, és a szívére hallgatva kezdett mozogni.
Mozdulatai először bizonytalanok voltak, de ahogy átadta magát a zenének, egyre magabiztosabbá vált. Tánca kifejezte mindazt az örömöt és szabadságot, amit a dzsungel jelentett számára.
Amikor befejezte, csend lett. Majd hirtelen hatalmas tapsvihar tört ki. Az állatok elismerően bólogattak.
– Gabi, a táncod szívből jött, és mindenkit megérintett – mondta a táncverseny vezetője. – Ezért neked ítéljük a „Dzsungel Szíve” díjat.
Gabi meghatódottan vette át a díjat, és rájött, hogy a legfontosabb az, hogy önmagunk legyünk, és bátran kifejezzük érzéseinket.
Balázs becsukta a könyvet, és elgondolkodva nézett maga elé. A Mesefa lágyan susogott:
– Ne félj kifejezni önmagad. Az igazi szépség abban rejlik, ha hűek vagyunk saját szívünkhöz.
Balázs elmosolyodott, és elhatározta, hogy ő is bátrabban fogja követni a szívét a mindennapokban.
Itt a vége, fuss el véle!
