Egy aranysárga őszi délután Balázs a Mesefa árnyékában ült, miközben a levelek puhán hullottak körülötte. A varázskönyv ezúttal mély barna fényt árasztott, mintha egy tölgyerdő rejtélyeit akarná megosztani. Amikor Balázs kinyitotta, a könyv lapjai halk zizegéssel fordultak, és egy kedves történet kezdődött:
– Egyszer volt, hol nem volt, élt egy kis mókus, akit Mancinak hívtak. Manci egy hatalmas tölgyfában lakott az erdő szélén. Imádta a diókat, makkot és mindenféle finomságot, amit az erdő kínált. Manci nemcsak ügyesen ugrált ágról ágra, hanem mindig figyelt arra, hogy a télre előre elraktározza az eleségét.
Egy szép őszi napon Manci szorgalmasan gyűjtögette a diókat. A fa alatt egy őzike figyelte őt.
– Miért gyűjtesz ennyi diót, Manci? – kérdezte az őzike.
– Azért, mert télen, amikor minden fagyos és hideg, ezek a diók fognak táplálni engem – felelte Manci mosolyogva. – Tudod, a mókusok mindig előre gondolkodnak, mert a tél hosszú lehet.
Az őzike bólintott, de nem igazán értette, miért kell most dolgozni azért, ami csak később lesz hasznos. Manci azonban tudta, hogy a gondoskodás mindig kifizetődik.
Ahogy Manci tovább gyűjtögetett, találkozott egy rigóval, aki épp a fán dalolgatott.
– Szia, Manci! Miért ásod el a diókat a földbe? – csodálkozott a rigó.
– Azért, mert itt biztos helyen lesznek, és ha elfelejtem, hogy hová tettem őket, tavasszal új fák nőhetnek belőlük! – magyarázta Manci büszkén.
A rigó elámult. – Tehát a mókusok nemcsak maguknak gyűjtenek, hanem új fákat is segítenek növeszteni?
– Így van! – válaszolta Manci. – Ezért olyan különleges az erdő. Mindenki hozzájárul a természet körforgásához.
Manci estére már egy nagy kupac diót gyűjtött össze, és elrejtette őket az erdő különböző pontjain. Másnap azonban hirtelen nagy szél kerekedett, és néhány faág leszakadt. Az őzike ijedten jött Mancit keresni.
– Manci, nincs semmi ennivalóm! – mondta az őzike.
Manci elmosolyodott, és azt mondta: – Ne aggódj, gyere velem. Gyűjtöttem annyit, hogy meg tudom osztani veled.
Az őzike hálásan elfogadta a diókat, és megértette, miért olyan fontos előre gondolkodni. Manci pedig boldog volt, hogy segíthetett.
Aznap este az erdő lakói összegyűltek a tölgyfa körül, ahol Manci lakott. A rigó dalolt, az őzike megköszönte a diókat, és mindenki megtanulta, hogy a mókusok szorgalma nemcsak nekik, hanem az egész erdőnek jót tesz.
Balázs mosolyogva csukta be a varázskönyvet. A Mesefa ismét megmutatta, hogy a gondoskodás és az előrelátás nemcsak minket segít, hanem a körülöttünk lévő világot is gazdagítja.
