Balázs és a Mesefa varázslatos történetei: Miki, a mongúz éber szíve

Egy borongós délután Balázs a Mesefa alatt ült, kezében a varázskönyvvel. Az ég szürkére váltott, de a fa alatt még mindig meleg volt a levegő – mintha a történet melegsége már készült volna előbújni. A könyv halkan felpattant, és Balázs mosolyogva olvasni kezdett:

Miki, a mongúz éber szíve

A forró, napégette szavannán, egy sziklarepedésekből álló kis birodalomban élt Miki, a mongúz. Miki apró volt, fürge, barna szőre csillogott a napfényben, és a farkát olyan büszkén tartotta, mintha zászló lenne.

De Miki nem azért volt különleges, mert gyorsan szaladt vagy ügyesen bújt el a fűben. Hanem mert mindig figyelt. Ő volt a kis közösség őrszeme. Míg a többiek játszottak, napoztak vagy falatoztak, Miki mindig a láthatárt kémlelte.

– Egyszer még túlzásba viszed a figyelést! – mondogatták neki tréfásan a többiek. – Pihenj is néha!

De Miki nem tudott. Minden neszre felkapta a fejét, minden árnyékot ellenőrzött.

Egy este, mikor a nap már vörösen lebegett a dombok felett, Miki valami furcsát érzett. A szél irányt váltott. A madarak elnémultak. A fű másként susogott.

Miki azonnal szaladt a többiekhez.

– Valami jön! Szerintem homokvihar!

– Homokvihar? – nevettek. – De hiszen süt a nap!

Miki azonban nem nevetett. Előszedte az apró rejtekhelyeket, megmutatta, hol lehet elbújni a sziklák között, hová kell terelni a kölyköket. És bár sokan még mindig nem hitték el, hallgattak rá – mert tudták, hogy Miki sosem ijesztget ok nélkül.

Nem telt el egy óra, és a láthatáron barna por kezdett emelkedni. A szél felerősödött, a nap eltűnt a sűrű homokfüggöny mögött. De a mongúzok biztonságban voltak – Miki miatt.

A vihar tombolt, de a kis kolónia békésen húzódott meg a kövek között. Mikor a csend visszatért, mindenki Mikihez fordult.

– Te megmentettél minket – suttogták.

Miki csak mosolygott.

– Csak figyeltem. A természet mindig elmondja, mire készül. Csak hallani kell tudni.

Balázs becsukta a könyvet, és mélyet lélegzett. A szél most is körbesimogatta, de most már ő is jobban figyelt rá.

A Mesefa levelei halkan zizegtek:

– Aki éberen él, nem fél – mert figyel, megért, és időben cselekszik.

Itt a vége, neszeld véle!

Hasonló cikkek

Anya

Anya – A szó, ami mindent jelent

Van egy szó, ami már akkor jelentést hordoz, amikor még ki sem tudjuk mondani. Egy szó, ami nem csak hang, hanem érintés, illat, fény – maga az otthon. Egy szó, amit később sokszor ejtünk ki, de talán sosem elég mélyről.

Tovább olvasom »

Egy kép, egy történet – 2025.05.09.

Egy különös világban, ahol az emberek teste áttetsző üvegből készült, két lény – egy nő és egy férfi – mozdult egymás felé. Nem voltak hús-vér emberek, de valahogy mégis éltek. Testük belsejében apró virágok, mohák és zöld hajtások nőttek, mintha

Tovább olvasom »