Egy meleg nyári délután Balázs a Mesefa tövében szunyókált. A levelek zizegése szinte altatóként ringatta, mígnem a varázskönyv újra kinyílt, és egy pihe-puha történet bújt elő belőle. Egy maci története – akinek a szíve nemcsak nagy volt, hanem óriási.
Muki, a maci óriásszíve
Muki egy barna plüssmaci volt, akit egy varrónő készített puha anyagból, fényes gombszemekkel és egy aprócska zsebrejtett szívecskével a mellkasában. De senki sem tudta, hogy Muki szíve nem hétköznapi volt. Minden alkalommal, amikor valaki szeretetet érzett iránta, a szívecske nőtt – egy picit nagyobb, melegebb, erősebb lett.
Először egy kisfiú ölelte magához Mukit, amikor félt a sötétben. A szívecske lüktetett. Aztán egy kislány suttogott neki titkokat, és a szív újra nőtt. Muki mindent megőrzött: örömet, könnyeket, nevetést, altatódalokat – mindet belecsomagolta az óriás szívébe.
Egy nap azonban Muki egy bolhapiac poros polcára került. Senki sem vette észre – mindenki a beszélő robotokat, a villogó fényeket kereste. Muki csak ült, és emlékezett a sok szeretetre.
De akkor egy kisgyerek lépett oda. Nagy, komoly szemei voltak, és a kezében nem volt semmi más – csak egy darabka zsebkendő, amit szorongatott.
– Te vagy az – suttogta. – Téged kerestelek.
Amikor a gyerek megölelte Mukit, a szívecske már nem csak nőtt – hanem megremegett. Olyan melegséget árasztott, hogy az árus is megállt egy pillanatra.
Ezután Muki minden este a kisfiúval aludt. Ha a gyerek szomorú volt, Muki szíve megnyugodva dobbant, mintha azt mondaná: „Nem baj, itt vagyok.” És a fiú lassan megtanult újra mosolyogni. Mert Muki szíve olyan volt, mint egy kandalló – mindenki leülhetett mellé melegedni.
Balázs becsukta a könyvet, és a Mesefa levelei lágyan összesimultak.
– Nem a méret számít – suttogta a fa. – Hanem, hogy kinek dobban a szíved.
És Balázs aznap este a saját plüssmackóját is jobban átölelte. Talán neki is van egy különleges szíve – csak még senki nem figyelt eléggé.
Itt a vége, öleld meg véle.
