Egy kellemes, meleg délután Balázs a Mesefa árnyékában pihent, miközben a fa levelei aranyló fényben tündököltek. A könyv lapjai maguktól fordultak, és egy új történet bontakozott ki előtte:
– Messze, a forró szavannán, ahol a fű aranyszínben hullámzott a szélben, élt egy kis szurikáta, akit Napsugárnak hívtak. A nevét azért kapta, mert mindig vidáman, élénken figyelte a világot, és a mosolya szinte beragyogta a szavannát.
Minden reggel, amikor a nap első sugarai megcsillantak a homokon, Napsugár elsőként bújt elő a kis földalatti üregükből. Szeretett figyelni. Figyelte, ahogyan a madarak köszöntik a reggelt vidám csicsergéssel, ahogyan a távoli elefántok lassan bandukolnak a vízhez, és ahogyan a szél játszik a fűszálak között.
– Jó reggelt, világ! – kiáltotta vidáman minden reggel, és a többiek mindig mosolyogva csatlakoztak hozzá.
Napsugár imádott új dolgokat felfedezni. Egyik nap a családja éppen a reggeli keresgélésre indult, amikor Napsugár egy kis domb tetején megállt és végignézett a szavannán.
– Milyen hatalmas a világ! – mondta ámulva.
Az egyik öreg szurikáta, aki mellette állt, elmosolyodott.
– Tudod, Napsugár, a világ valóban nagy, de a legjobb hely mindig az, ahol a szeretteid vannak.
Napsugár elgondolkodott ezen. Bár kíváncsi volt a világra, rájött, hogy az üregük, a családja, a szavanna minden kis lakója teszi ezt a helyet igazán különlegessé számára.
Miután a nap a legmagasabbra ért, a szurikáták árnyékba húzódtak. De Napsugár és a testvérei nem tudtak sokáig nyugton maradni. Fogócskáztak a homokban, ugrándoztak a sziklákon, és versenyeztek, hogy ki tud a leggyorsabban bújni és eltűnni az üregekben. Napsugár kacagása messzire szállt a szavannán.
Amikor az ég lassan lilásra festette a horizontot, és az első csillagok felragyogtak, Napsugár leült a családja mellé. Figyelte a távoli lágy dombokat, és hallgatta a szavanna esti hangjait. A szülei óvatosan összebújtak a kicsikkel, hogy együtt melegedjenek a hűvös éjszakában.
– Tudjátok, mi a legjobb dolog ma? – kérdezte Napsugár álmosan.
– Mi, kicsim? – kérdezte az anyukája mosolyogva.
– Hogy ma is egy szép nap volt, és holnap egy újabb csodás nap vár ránk.
A csillagok csendesen ragyogtak az égen, a szél lágyan susogott a fűben, és a kis szurikáták álomba szenderültek.
Amikor Balázs becsukta a varázskönyvet, a Mesefa lágyan susogva így szólt:
– Az élet legszebb pillanatai a mindennapok apró örömeiben rejlenek.
Balázs elmosolyodott, és elhatározta, hogy másnap ő is figyelni fog minden apró csodára maga körül, ahogyan Napsugár is tette a szavannán.
