Egy borongós délután Balázs a Mesefa alatt üldögélt. A lombok közt a szél olyan hangot keltett, mintha valaki lassan dobolna.
– Milyen lehet olyan állatnak lenni, aki mindig fentről látja a világot? – gondolkodott hangosan.
A fa lassan megrezdült, és egy nagy, narancsszínű levél hullott az ölébe. Balázs megérintette – és a történet életre kelt.
Messze-messze, a trópusi esőerdők sűrű lombjai között élt egy fiatal orángután, akit Omarnak hívtak. Omar bundája vörösesbarna volt, hosszú karjai pedig úgy lengtek az ágakon, mintha a szél maga mozgatta volna őket.
Omar különlegessége az volt, hogy sosem sietett. Lassan mászott, óvatosan kapaszkodott, és minden mozdulata úgy tűnt, mintha egy hosszú, bölcs tánc része lenne.
Egy napon Omar egy hatalmas fa tetejére kapaszkodott fel. Az ágak tele voltak érett mangókkal. A madarak csiviteltek, a levegőben pedig mézédes illat terjengett.
Omar nem kapkodott. Óvatosan letépett egy gyümölcsöt, megforgatta a kezében, majd mosolyogva megosztotta egy kismadárral, aki a vállára telepedett.
– Miért adod oda? – kérdezte a madár. – Te találtad!
– Az erdő mindannyiunké – felelte Omar. – Ha megosztom, az íz is édesebb.
Az erdő többi állata is sokszor figyelte Omart. Látták, ahogy nagy levelekből esernyőt készít, amikor eső esett. Látták, ahogy botot használ, hogy elérje a mélyedésben megbúvó mézet. Omar tudta: az orángutánok nemcsak erősek, hanem nagyon okosak is.
– Hogyan tanultad meg mindezt? – kérdezte tőle egy kíváncsi kis majom.
– Úgy, hogy figyeltem a fákat, a szelet és a többieket – mosolygott Omar. – Az erdő tanítómester.
Ahogy lement a nap, az erdő aranyszínűvé vált. Omar a legmagasabb ágra ült, és onnan nézte, ahogy a csillagok lassan kigyulladnak az égen.
Nem gondolkodott nagy dolgokon. Csak ült, hallgatta a tücsköket és a szél susogását, és boldog volt, hogy része lehet a világnak.
A levél lassan eltűnt Balázs tenyeréből. A fiú a Mesefára nézett, és elmosolyodott.
– Szóval az orángután nemcsak erős és nagy, hanem bölcs is. Megtanul figyelni, és mindig tudja, hogyan éljen békében a világgal.
A Mesefa lombjai bólogattak, mintha azt súgták volna: „A bölcsesség nem a rohanásban, hanem a csendben születik.”
Mit tanít a mese?
- Az orángutánok Délkelet-Ázsiában élnek, főként Borneó és Szumátra erdeiben.
- Rendkívül okosak: eszközöket használnak, levelekből esernyőt készítenek, sőt tanulnak egymástól.
- A békesség és a türelem sokszor többet ér, mint az erő.
- Az igazi bölcsesség abban rejlik, hogy megosztjuk, amink van.
