Egy színes őszi délután Balázs a Mesefa alatt játszott. A lehullott levelek között egy kóbor kiskutya szaladt át, boldogan csóválva a farkát. Balázs elmosolyodott:
“Milyen jó lenne egy olyan kutyus, aki mindig vidámságot hoz!”
A Mesefa levelei összesúgtak, a varázskönyv megnyílt. Egy kutyus képe rajzolódott ki — ragyogó szemek, nedves orr, és villámgyors nyelvecske. Ő volt Puszikirály.
Puszikirály egy barna-fehér foltos kutyus volt, göndör fülekkel, örökké mosolygó pofival. Nem volt hercegi vérből való, és nem is élt kastélyban — de ő volt a városi óvoda kedvence, mert volt egy különleges tehetsége:
szerette puszival megajándékozni az embereket — különösen a gyerekeket.
Ha egy gyerek szomorú volt: PUSZI az orcára!
Ha valaki elesett: PUSZI a térdre!
Ha valaki ügyes volt: PUSZI a homlokra!
És ettől mindenki jobb kedvre derült.
– Puszikirály vagy te! – mondták az óvó nénik. Így kapta a nevét.
Egy napon az oviba új kisfiú érkezett. Levente volt a neve, és nagyon félénk volt. Sehová sem mert odamenni, sehová sem ült le.
Puszikirály figyelte őt egy darabig. Nem ugrott rá rögtön — tudta, hogy a legnagyobb bátorság néha csendben kell.
Óvatosan odasétált Leventéhez. Leült mellé, nem nyalta meg rögtön. Csak ott volt. Levente fél szemmel rápillantott.
Puszikirály ekkor nagyon-nagyon lassan nyújtotta ki a nyelvét, és egy egészen apró PUSZIT adott a fiú ujjacskájára.
Levente felkacagott. A többi gyerek csodálkozva nézte.
Másnap Levente már maga szaladt Puszikirályhoz.
– Ma az orcámra is jöhet puszi! – kiáltotta.
Az oviban úgy döntöttek, Puszikirálynak saját napot rendeznek. Mindenki hozott egy kedvenc játékot, és egy papírszívre ráírta:
“Kinek szeretnéd, hogy Puszikirály puszit adjon?”
Volt ott név a kiscsoportból, volt név a nagycsoportból — sőt, egy óvó néni is írt magának.
Puszikirály fáradhatatlanul puszizott egész délelőtt. Mindenki sorban állt, és mikor sorra került, mindig megkapta a kedves, nedves, meleg kis puszit.
A végén egy nagy tál húsos falatkát kapott jutalmul.
De Puszikirály tudta: a legfinomabb jutalom az, ha valakit boldoggá teszel.
Balázs becsukta a könyvet, és elmosolyodott.
“Nem mindig a nagy ajándék a legjobb. Néha egy puszi, egy ölelés, egy kedves szó is lehet királyi ajándék.”
A Mesefa levelei bólogattak.
Itt a vége, puszizz véle!
