Egy nyári estén Balázs a Mesefa alatt feküdt, és a fák levelein átszűrődő fényt nézte. A szél úgy susogott, mintha hullámokat sodorna a partra.
– Olyan jó lenne most a víz alatt lenni, és látni, hogyan élnek a tengeri állatok – sóhajtott.
A Mesefa ekkor egy fénylő, hullámvonalas mintájú levelet ejtett Balázs ölébe. A levél hűvös volt, mint a tengervíz. Balázs lehunyta a szemét… és a történet elkezdődött.
A tenger mélyén, ahol a napfény még áttör, de már lassan elhalványul, élt egy fiatal rája. A neve Csillám volt, mert a hátán apró pöttyök úgy szikráztak, mintha csillagok lennének.
Csillám szeretett úszni. Szárnyai, mint két hatalmas vitorla, lágyan suhantak a vízben. Ha meglátta valaki, azt hihette, repül – csak épp a tengerben.
Csillám minden nap találkozott a tengeri barátaival: a bohóchalakkal, akik mindig viccelődtek, a kíváncsi teknőssel, aki lassan, de biztosan haladt, és a kis halrajokkal, akik mint egy csillogó szőnyeg, együtt mozogtak.
– Hogy csinálod, hogy olyan könnyedén lebegsz? – kérdezte egyszer a teknős.
– Nem lebegés ez – mosolygott Csillám. – Csak hagyom, hogy a víz vezessen.
És valóban: a ráják nem erőlködnek, hanem szárnyukkal hullámoznak, mintha táncolnának.
Egy nap a tenger lakói fesztivált rendeztek: a kagylók kinyitották szirmaikat, a halak körbe-körbe úsztak, a polip pedig buborékokat fújt.
– Csillám, mutasd meg, milyen szép a táncod! – kérték a többiek.
Csillám először kicsit szégyenlős volt, de aztán lassan szárnyra kapott a vízben. Előbb finoman körözött, majd hirtelen a fény felé emelkedett, aztán lágy ívben leereszkedett. Szárnyai minden mozdulatnál hullámokat rajzoltak.
A tenger népe elnémult. Nem tapsoltak, nem zajongtak – csak csodálták.
– Olyan vagy, mint aki a csillagokat hozta le közénk – mondta a teknős halkan.
Csillám szeme felragyogott. Nem kellett többet. Tudta, hogy a tánca örömet ad másoknak.
A levél lassan elenyészett Balázs kezében. A fiú elmosolyodott.
– Szóval a ráják a tenger szárnyú táncosai – mondta halkan. – Nem kell mindig sietni. Néha elég, ha csak hagyjuk, hogy az élet vezessen.
A Mesefa levelei bólogattak a nyári szellőben.
Mit tanít a mese?
- A ráják különleges halak: szárnyukkal úgy úsznak, mintha repülnének.
- A szépség nem mindig hangos – néha a csendes mozdulatok a legszebbek.
- Nem kell erőlködni – néha az a legjobb, ha hagyjuk, hogy az élet vigyen előre.
