Egy szép tavaszi délután Balázs a Mesefa tövében ült, és figyelte, ahogy a varázskönyv lapjai maguktól kezdtek forogni. A könyv finoman ragyogott, és Balázs már tudta, hogy egy új történet bontakozik ki előtte…
Egy sűrű erdő mélyén, ahol a fák lombjai között átszűrődött a holdfény, élt egy róka, akit Rudinak hívtak. Rudi híres volt arról, hogy mindig talált valami izgalmas felfedeznivalót – legyen az egy különleges gomba, egy rejtett ösvény vagy egy tó tükrében játszó fények.
Egy este, amikor az ég tisztán ragyogott, és a csillagok fényesen szikráztak, Rudi egy különös dolgot vett észre. Az egyik csillag sokkal fényesebben világított, mint a többi. De nemcsak hogy világított, hanem mintha mozgott is!
Rudi pislogott.
– Talán csak káprázik a szemem… vagy ez a csillag tényleg más? – morfondírozott.
Ahogy tovább figyelte, a csillag egyre közelebb és közelebb ereszkedett, míg végül egy fényes pontként lehuppant az erdei tisztás közepére.
Rudi óvatosan közelebb sompolygott. A fűben egy apró, pislákoló fénygömb pihent – egy csillag volt, kicsi és reszketeg.
– Te ki vagy? – kérdezte Rudi meglepetten.
A csillag gyengéden pulzálva válaszolt:
– A nevem Csillagcsepp… és úgy tűnik, leesetem az égből.
Rudi összeráncolta a homlokát.
– Ez elég nagy baj! A csillagoknak odafent a helyük. Hogyan juthatsz vissza?
A csillag halványan fénylett.
– Nem tudom… csak egy pillanatra kíváncsi voltam a földre, és hirtelen már nem tudtam visszatérni.
Rudi elgondolkodott.
– Talán, ha egy igazán magas helyre viszlek, közelebb leszel az éghez, és újra felragyoghatsz!
Így hát Rudi a bundájába vette Csillagcseppet, és elindult az erdő legmagasabb dombjára. Az út hosszú volt, és néha Csillagcsepp halványabban világított, de Rudi nem hagyta magára.
Amikor végül elérték a domb tetejét, Rudi óvatosan letette a kis csillagot egy nagy kőre.
– Most próbáld meg! – mondta biztatóan.
Csillagcsepp mély levegőt vett – vagyis amit a csillagok levegővételnek neveznek –, és minden erejét összegyűjtve egyre fényesebben kezdett ragyogni. Egy apró sugár jelent meg körülötte, majd egyre nagyobb lett, míg végül egy hosszú, ezüstös fénysugárként visszaszállt az égbe.
Rudi boldogan nézett utána. És amikor aznap este a csillagos eget figyelte, mintha az egyik csillag kacsintott volna rá.
Balázs becsukta a varázskönyvet, és az ég felé nézett. A Mesefa lágyan susogott:
– Néha azok, akik kíváncsiak, találják meg a legnagyobb csodákat. És azok, akik segítenek másokon, fényesebben ragyognak, mint bármely csillag az égen.
Balázs elmosolyodott, és elhatározta, hogy ma este ő is figyelni fogja az eget – hátha meglát egy csillagot, amely különösen fényesen ragyog.
Itt a vége, fuss el véle!
