Egy délután, amikor a nap már lejjebb hajolt, Balázs a Mesefa alatt üldögélt. A fák között játszott a fény, és a levegő olyan meleg volt, mint egy puha takaró. Balázs egy oroszlános könyvet nézegetett.
– Azt írják, hogy az oroszlán a király… – mormolta. – De mitől lesz valaki király? Attól, hogy ordít, vagy attól, hogy mindenki fél tőle?
A Mesefa ágain ekkor különös reccsenés hallatszott, és egy barnássárga levél lebegett az ölébe. Vastagabb volt, mint a többi, mintha történet súlya lenne benne.
Balázs kinyitotta a mesét. És az életre kelt.
Afrika szívében, ahol a fű térdig ér, és a levegőben perzsel a hőség, élt egy fiatal oroszlán: Taru volt a neve.
Taru különleges kölyök volt. Szelíd szemű, mégis erős, játékos, de figyelmes. Amikor eljött az idő, és apja, az öreg vezér visszavonult, Taru lett a falka új vezetője.
Mindenki örült, de Taru szívében ott mocorgott egy kérdés:
– Mit jelent vezetni? Parancsolni? Védeni? Egyedül vinni mindent?
Taru eleinte azt hitte, a vezető dolga, hogy mindent tudjon, mindent irányítson, és sose hibázzon.
– Egy oroszlán, ha hibázik, gyenge! – gondolta.
Ezért egyedül járt járőrözni. Egyedül döntött, mikor induljon a vadászat. Egyedül beszélt a többi falkával.
A többiek először tisztelettel nézték, aztán csendesedtek. A falka már nem kérdezett. Nem tanácsolt. Nem nevetett.
Egy reggel, amikor a nap még csak éppen világította meg a szavannát, egy fiatal oroszlán, Nira, óvatosan odalépett Taruhoz.
– Miért nem kérdezel minket? – suttogta.
Taru meglepődött.
– Mert én vagyok a vezető.
Nira lehajtotta a fejét.
– És mi már nem vagyunk részei annak, amit vezetsz?
Aznap este távoli ordítást hallottak. Egy másik falka közeledett. Taru felállt, és elindult. Egyedül, természetesen.
De amikor a sziklák mögül előlépett a másik vezér, három felnőtt hímmel mögötte, Taru megtorpant.
A másik vezér beszélt, gúnyosan.
– Látom, egyedül jöttél. Vezető vagy, vagy csak magányos?
Taru nem válaszolt. A saját falka tagjai a bokrok mögül nézték őt – csendben, feszülten.
És akkor Taru megszólalt, de nem a másiknak. A sajátjainak.
– Gyertek. Együtt döntünk.
És a falka kilépett mögüle. Csendben, de erősen. Ott álltak mellette a nőstények, a fiatal hímek, még az öreg oroszlán is odalépett.
A másik vezér hátrahőkölt.
– Nem is kell harcolni – mondta végül. – Egy falka, aki ennyire összetart… azzal nem lehet szembeszállni.
Aznap este Taru körbenézett a falkán. Mindenki ott volt. Vacsorát osztottak szét, a kölykök játszottak, a nőstények beszélgettek.
Taru odafordult Nirához.
– Azt hittem, vezetni azt jelenti, elöl állni.
De most tudom: vezetni azt jelenti, hogy mindenki haladni tud mögötted.
Balázs becsukta a levelet, és lassan elmosolyodott.
– Egy oroszlán attól vezető, hogy figyel, bevon, és nem attól, hogy mindenkinél nagyobbnak tűnik.
A Mesefa levelei megrezdültek – nem mintha bólogattak volna. Inkább mintha a többi fa is figyelt volna most.
Tanulság:
- Az oroszlánfalkában a nőstények és hímek megosztják a feladatokat.
- Egy vezető nem attól vezető, hogy mindent egyedül csinál, hanem hogy mindenkit bevon.
- A bátorság nem azt jelenti, hogy nem félsz – hanem hogy másokért is képes vagy kiállni.
- Egy igazi „király” nem csak ural, hanem összetart, meghallgat, és segít dönteni.
Itt a vége, fuss el véle.
