Egy nyári délután Balázs a Mesefa alatt pihent, amikor hirtelen különös, mély morajlást érzett a talpa alatt. A varázskönyv lapjai megremegtek, majd hatalmas robajjal kinyíltak, mintha valami igazán óriási történet készülne kibontakozni.
És valóban – a lapokon egy apró sziluett futott a napfényben. De valami hiányzott…
Titi és az eltűnt árnyék
Titi, a fiatal T-Rex, minden reggel versenyt futott a saját árnyékával. Szaladt, ugrált, csapkodott a farkával – és a nap mindig hosszú, dühös árnyékot rajzolt mögé.
De azon a reggelen valami furcsa történt.
Amikor Titi kiugrott a páfrányok közül és megpördült a napsütésben, hátranézett… és semmi. Az árnyéka eltűnt.
– Hé! Hova lettél? – kiáltotta. – Ne játssz velem!
A többi dínó odagyűlt. Egyik sem értette. Egy T-Rexnek mindig van árnyéka. Pláne egy ekkorának!
Titi keresni kezdte az árnyékát. Megnézte a tó tükrét, átkutatta a bokrokat, körbejárta az erdőt. Végül elment a Bölcs Stegosaurushoz, aki mindig tudott valami furcsát mondani.
– Árnyékod nem csak követ – mondta az öreg lassan. – Az árnyék mutatja, hogy ki vagy. Ha eltűnt, talán azért, mert te bújtál el előle.
Titi zavartan pislogott.
– Én nem bújtam el. Tegnap… csak segítettem valakinek. Egy kis Oviraptor beleragadt a sárba. Kihúztam. De nem mondtam el senkinek. Úgy éreztem, ha nem bömbölök közben, az nem is igazi bátorság…
A Bölcs Stegosaurus elmosolyodott.
– A bátorság nem a hangod mélységén múlik. Hanem azon, amit megteszel, amikor senki sem néz.
És ahogy Titi ezt megértette, a napfény átszűrődött a fák között, és mögötte újra megjelent az árnyéka. Széles volt, erős, és épp olyan, mint ő maga – csak most egy kicsit… mélyebb.
Titi visszament a többiekhez, és elmesélte, mi történt.
– Az árnyékom nem tűnt el. Csak megvárta, amíg én leszek újra önmagam.
És ettől a naptól kezdve, amikor Titi árnyéka megjelent a földön, a kicsik nem féltek tőle – hanem mosolyogtak. Mert tudták: ez nem csak egy T-Rex. Ez egy jó T-Rex.
Balázs becsukta a könyvet, és a Mesefa csendesen zizzent:
– Az árnyékod mindig veled van. Akkor is, ha nem látod – és akkor is, ha más nem érti, amit teszel.
Balázs a napra nézett, és a földre. A saját kis árnyékára. És halkan mosolygott.
Itt a vége, lépj árnyékra véle!
