Aznap a kert még csupa deres volt, a levegőben hideg, csípős illat szállt. Balázs a Mesefa tövében kuporgott, a kezében egy forró teásbögrével. A fa ágai csupaszon nyújtóztak az ég felé, de Balázs tudta, hogy a Mesefa nem alszik téli álmot – legfeljebb csendesebb ilyenkor.
Akkor halkan megzörrent a fa törzse. Egy kerek, mohapuhaságú levél hullott le, mintha valahonnan a tavaszból érkezett volna. Balázs óvatosan kihajtotta – és a levél belsejében ott lapult egy történet… egy teknősről.
Tóbi, a teknős, szeretett aludni. Amikor a levelek lehullottak, ő szépen beásta magát az avar alá, és hónapokon át szuszogott a föld melegében.
De minden évben ugyanaz történt: amikor felébredt, a madarak már vidáman énekeltek, a hóvirágok rég kinyíltak, és a patak vize csillogva csobogott. Tóbi pedig lemaradt a tavasz legelső pillanatáról.
Egy télen elhatározta: idén más lesz.
– Nem alszom végig a tavasz ébredését! – jelentette ki egy kicsit álmosan. – Látni akarom az első rügyet, az első madárdalt, az első hóvirágot!
Így hát, amikor a többiek már mélyen aludtak, Tóbi kint maradt a téli erdőben. Persze hamar rájött, hogy a hideg csípős, a hó csikorgós, és a nap fénye ilyenkor rövidke.
Útja során találkozott egy hóbagollyal.
– Hová igyekszel ilyen későn, teknős? – kérdezte a bagoly.
– A tavaszt keresem – felelte Tóbi. – Nem akarok lemaradni róla.
– Akkor tanulj meg hallgatni – mondta a hóbagoly. – A tavasz először a csendet ébreszti fel.
Tóbi ment tovább, és találkozott egy mókussal, aki a hóból diót ásott elő.
– Hová igyekszel ilyen hidegben? – kérdezte a mókus.
– A tavaszt keresem – felelte Tóbi.
– Akkor tanulj meg figyelni az apró változásokra – mondta a mókus. – A tavasz először csak suttog.
Végül Tóbi találkozott egy rókával.
– Hová igyekszel, teknős? – kérdezte a róka.
– A tavaszt keresem – mondta Tóbi.
– Akkor légy türelmes – felelte a róka. – A tavasz csak annak mutatkozik meg, aki kivárja.
Tóbi ezután minden nap egy kicsit figyelt: meghallotta, hogy a csendbe új hangok keverednek – egy vízcsepp lecsöppenése, egy harkály kopogása. Látta, hogy a fák ágain pici, zöld pontok jelennek meg. És egy reggel, a patakparton, ott volt előtte az első hóvirág – fehér szirmai a nap felé hajoltak, mintha mosolyognának.
Tóbi tudta: megérte a hideget, a hosszú várakozást, mert most látta a tavasz ébredését. És ahogy a hóvirágot nézte, úgy érezte, hogy egy kicsit ő is vele ébredt.
Balázs a történet végén a Mesefa ágaira pillantott. Az egyik ágon mintha apró zöld bimbó bontogatná a szárnyait. A fiú elmosolyodott – talán a tavasz már az ő kertjében is ébredezik.
Itt a vége, fuss el véle.
De ha a Mesefa újra megszólal, új történet érkezik.
