Balázs azon a délutánon különösen sokat gondolkodott.
A Mesefa tövében ült, a fejét a térdére hajtotta, és a fák lombja közt átszűrődő fényt nézte.
– Vajon milyen lehet egy másik bolygón élni? – mormolta maga elé. – A Földről már sokat tudok… de mi van a többivel?
A Mesefa csendesen susogott. Egy levél lehullott, különös szikrázással, és ahogy Balázs megérintette, a világ körülötte lassan elhomályosult… majd egy különös hang szólalt meg:
– Készen állsz egy űrutazásra?
Balázs szeme előtt egy kis ezüst űrhajó jelent meg, pontosan olyan, amilyet a könyvekben látott. Beszállt – és már úton is volt a világűr felé.
A Nap felé közeledve megjelent előtte egy kicsi, forró bolygó.
– Én vagyok Merkúr – szólalt meg a bolygó. – Én vagyok a Naphoz legközelebb. Olyan forró vagyok nappal, hogy még egy tojás is megsülne rajtam… de éjszaka olyan hideg, hogy megfagynál!
Balázs bólintott. – Túl meleg és túl hideg… Talán nem itt szeretnék élni.
Tovább repült, és elérkezett egy sűrű felhőtakaróba burkolózott világra.
– Én vagyok Vénusz – mondta egy lágy hang. – A légköröm sűrű, forró és tele van savas gőzökkel. Olyan meleg van itt, hogy semmi sem élhet meg rajtam. De szép vagyok, ugye?
Balázs elmosolyodott. – Igen, szép vagy, mintha mindig naplemente lenne nálad… de talán mégsem laknék itt.
– Üdv újra itthon! – nevetett a következő bolygó. – Én vagyok a Föld, a te otthonod.
Balázs boldogan nézett le. Zöld erdők, kék tengerek, fehér felhők – minden ismerős volt és szép.
– Te vagy a legszebb – súgta Balázs.
Továbbhaladt, és hamarosan egy vörös porfelhőbe ért.
– Én vagyok Mars – szólt egy barátságos, kissé szeles hang. – Nálam vannak homokdűnék, vulkánok, és néha még jég is. A tudósok szerint lehet, hogy egyszer itt is lakhatnak emberek!
– Tényleg? – csodálkozott Balázs. – Lehet, hogy egyszer visszajövök hozzád egy sátorral!
Egy hatalmas, színes bolygóhoz érkezett, körülötte csodálatos gyűrűk keringtek.
– Szervusz! Én vagyok Szaturnusz – dörmögte mély hangon. – Én vagyok az egyik legnagyobb, és a gyűrűimet mindenki irigyli.
Balázs elámult. – Micsoda szépség! Olyan vagy, mint egy égi táncos.
Továbbrepült két távoli bolygóhoz, Uránuszhoz és Neptunuszhoz.
Uránusz zöldeskék és nyugodt volt.
– Én mindig egy picit oldalra dőlök – mondta nevetve –, én vagyok az „álmos bolygó”.
Neptunusz pedig vad szelet fújt.
– Nálam a leggyorsabbak a szelek! – büszkélkedett. – Ha nem kapaszkodsz, elsodor!
Balázs szíve megtelt csodálattal.
Minden bolygónak megvolt a maga szépsége, különlegessége, de mégis… a Föld volt az egyetlen, ahol élet, víz, fák, barátok és szeretet van.
Visszatért a Mesefa alá, és lassan újra kinyitotta a szemét.
A levél a tenyerében volt még mindig – most már tudta, mit tanult.
Mit tanít a mese?
- Minden bolygó különleges – mint mi, emberek.
- A Föld az egyetlen otthonunk, vigyáznunk kell rá.
- A kíváncsiság elvezet a megértéshez.
- A tudomány is lehet játék – ha szívből kérdezünk.
