Egy esős vasárnap délután Balázs a szobájában játszott. A régi játékvonatot vette elő, ami fából készült, de a kerekei alatt kis kerek elektromotor bújt meg. Finoman tolta a síneken, aztán csak megállt, és halkan ezt mondta:
– Bárcsak életre kelne…
És a Mesefa levelei a kertben zizegni kezdtek. A varázskönyv megnyílt, és egy kis vonat rajzolódott ki – színes kocsikkal, fából faragva, de belülről bizsergetően modern szívvel.
Zigi, az elektromos fa játékvonat
Zigi nem volt hangos, nem pöfögött, nem fújt gőzt – de csöndben zümmögve suhant, mégis olyan halkan, hogy a katicák is nyugodtan ültek a vagonok tetején. Mindenki csodálta a fa testét, amit apró repedések és évgyűrűk díszítettek – mert Zigi természetből és technikából született.
– Egyszerre vagyok régi és új! – szokta mondani, miközben büszkén kanyarodott a fa sínpályán.
Zigi nem csak kockákat és kismacikat szállított – őt választották a játékpolc figurái, ha valami különleges helyre akartak utazni.
Egyik nap egy kis fa nyuszi szállt fel:
– Elvinnél a Régi Mesék Állomására?
Máskor egy LEGO-figura ugrott be:
– Van nálad töltő? Vagy… mese?
Zigi mindig mosolygott:
– Nálam mindenki feltöltődik – mesével, csenddel, utazással.
Egy éjjel Zigi különös zajra ébredt. Egy kis baba zokogott a bölcsőben – nem akart aludni. A többi játék már pihent, de Zigi halkan felzúgott, és odagurult a gyerekágyhoz.
– Csitt… csak egy kis utazásra viszlek – súgta.
A kisbaba álmosan nézett, aztán megfogta Zigi kéményét, mintha kapaszkodna. Zigi ekkor egy láthatatlan sínen elindult – körbe a polcon, le a fal mentén, át a könyvek alatt – és a baba lassan elaludt.
Azóta, minden este, ha valaki sír vagy fél, Zigi halkan indul útnak, és a zajokból csendet, a fáradtságból álmot szállít.
Balázs becsukta a könyvet, és a játékvonatot újra a sínekre tette. Bekapcsolta, és halkan zümmögni kezdett. Balázs csak ennyit mondott:
– Lehet, hogy te is Zigi vagy. És ha igen… akkor köszönöm.
A Mesefa levelei egy pillanatra megálltak – majd újra zizegni kezdtek.
Itt a vége, zümmögj véle!