Egy harmatos, tavaszi reggelen Balázs újra ott ült a Mesefa alatt. A fűszálakon vízcseppek csillogtak, a fa pedig halk zörrenéssel kinyitotta varázskönyvét. Balázs izgatottan hajolt közelebb:
Zsiga, a csiga, aki gyors akart lenni
Egy bokros tisztás szélén, ahol a fű mindig zöld volt, élt Zsiga, a csiga. Zsiga nem volt különösebb, mint a többi csiga – puha ház, csúszós láb, két kis szarvacska. Csakhogy Zsiga gyors akart lenni.
– Mindig csak lassú vagyok – sóhajtotta. – A szöcskék ugranak, a hangyák szaladnak… Én meg csak… csúszok.
Minden reggel nézte, ahogy a szöcskék versenyt ugranak a réten.
– Egy nap én is indulok! – kiáltotta egy reggel. A szöcskék kuncogtak.
– Hát persze, Zsiga! Majd ha repülni is tudsz! – ugratták.
De Zsiga komolyan gondolta.
Zsiga elhatározta, hogy gyakorolni fog. Kora reggel kelt, esti harmatban edzett, és minden nap kicsit messzebbre mászott, mint előtte.
– Te mit csinálsz ilyen buzgón? – kérdezte egy katicabogár.
– Edzek! Gyors akarok lenni! – felelte Zsiga lelkesen.
– De hát te csiga vagy! A csigák nem gyorsak.
– Akkor én leszek az első!
Egy hét múlva kihirdették a Rét Ugróbajnokságát. Mindenki benevezett – és Zsiga is.
– De hát ez ugróverseny! – mondták a többiek.
– Én nem ugrok – felelte Zsiga. – De indulok.
A verseny elindult, a szöcskék repültek, a hangyák cikáztak. Zsiga viszont csak csúszott… lassan, egyenletesen, szorgalmasan.
Az összes versenyző elrobogott mellette.
De félúton az egyik szöcske bokorba ugrott. Egy másik meg eltévedt. A harmadik megpihent – és elaludt.
Zsiga csak ment tovább. És amikor mindenki már azt hitte, vége – Zsiga megérkezett.
Nem ő volt a leggyorsabb – de ő volt az egyetlen, aki végigment.
A többi állat csodálkozva tapsolt.
– Te tényleg megcsináltad!
Zsiga csak mosolygott.
– A gyorsaság nem mindig az, aki fut. Hanem aki nem áll meg.
Balázs becsukta a könyvet, és a Mesefa levelei csendben susogták:
– A türelem nem hátrány. Az út végén gyakran azok érnek célba, akik nem siettek – hanem kitartottak.
Itt a vége, csússz el véle!
