Egy különösen csillagos estén Balázs a Mesefa alatt üldögélt, és a feje fölött úgy ragyogtak a csillagok, mintha mesélni akarnának valamit. A varázskönyv csendesen felnyílt, és Balázs szemei elkerekedtek, ahogy az első mondatok megjelentek:
Zsömle, az űrsikló álma
Valahol messze, egy titkos hangár mélyén élt egy régi, de büszke űrsikló. A neve Zsömle volt – nem tudni pontosan miért, de így hívta mindenki, akinek valaha köze volt hozzá.
Zsömle már sok éve nem repült. Egykor csillagok között száguldott, aszteroidák mellett suhant, és a Hold túloldaláról is hozott haza képeslapot. Most viszont csak állt egy poros sarokban, ahol a galambok néha megpihentek az orrán.
Mégis, minden este, amikor a hangár feletti ajtók résnyire nyíltak, és beszűrődött a csillagfény, Zsömle halkan suttogott:
– Egyszer még repülök… csak egyszer utoljára…
Egy nap egy kisgyerek érkezett a hangárba. Balázsnak hívták, és a szeme úgy ragyogott, mint egy üstökös. Apukájával látogatták meg a régi űrflottát, de míg a többiek továbbmentek, Balázs megállt Zsömle előtt.
– Te voltál ott fent, igaz? – kérdezte halkan.
Zsömle megremegett. Valaki emlékezett rá.
– Igen – susogta a hangár mélyéből. – És még egyszer mennék, ha lehetne.
Balázs közelebb lépett, és megsimogatta a hideg fémet.
– Akkor álmodjunk együtt!
Aznap este valami varázslatos történt. A hangár ajtajai kinyíltak. A csillagok lehajoltak. És Zsömle… elrugaszkodott. Nem füsttel, nem lánggal, hanem képzelettel.
Balázs a pilótafülkében ült, és nevettek, ahogy elhagyták a Földet.
A Hold integetett nekik. A Mars mosolygott. Egy kis műhold pedig táncot járt körülöttük.
Zsömle újra érezte, milyen csillagport kapni a szárnyakra.
Amikor visszatértek, minden csendes volt.
– Ez igaz volt? – kérdezte Balázs álmosan.
Zsömle nem válaszolt. De a fülkében egy apró csillagporral hintett gomb világított: “Álomrepülés vége – köszönjük, kapitány.”
Balázs becsukta a könyvet, és felnézett az égre.
– Talán minden régi álom csak egy új történet kezdete.
A Mesefa levelei halkan zizegtek:
– A képzelet nem rozsdásodik meg. Csak néha kell valaki, aki újra elindítja.
Itt a vége, szállj vele fénybe!
