Egy kép, egy történet
Egy kép, egy történet – 2025.07.27.
Az erdőben csend volt, olyan csend, amit csak azok hallanak, akik már túl sokáig nem kérdeztek semmit. A lány egyedül állt a fák között, kezében
Az erdőben csend volt, olyan csend, amit csak azok hallanak, akik már túl sokáig nem kérdeztek semmit. A lány egyedül állt a fák között, kezében
„Lili és Mogyoró: Az ablak meséi” Egyszer volt, hol nem volt, egy régi, fából épült ház peremén, ahol a napfény lágyan simogatta a deszkákat, és
Egyszer, egy távoli sivatagi oázis egyik sarkában, ahol a nap minden reggel aranyosan simogatta a homokot, élt egy különleges kaktusz, akit mindenki csak „Sensei Tüskének”
„A mélyből jövő” A tenger soha nem volt csendes. Aki ezt mondja, nem hallgatta elég sokáig. A felszínen lehetett nyugalmat látni – fodrozódó hullámokat, a
„A két világ meséje” Volt egyszer két gyermek, akik ugyanazon a napon születtek – de két külön világban. Az egyik ott, ahol a nap minden
„Luca és a búzavirágok” Luca öt és fél éves volt. Az „öt” már biztosnak számított, a „fél” pedig fontos volt neki, mert attól kicsit nagyobbnak
„Bőröm alatt mondatok vannak” Nem emlékezett már, mikor kezdődött. Talán amikor először mondták neki, hogy „ne légy túl hangos.” Talán amikor azt hallotta, hogy „ez
„Kukucsország titkai” Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány, akit mindenki csak Kukucsnak hívott. Nem azért, mert ez volt a neve – de
„Az ember, aki csend lett” Gyerekként úgy tűnt, hogy az a férfi sosem fárad el. Mindig volt benne valami szilárdság – nem harsány, nem túlzó,
„Amikor a fény máshonnan jön” A kisfiú nem tudta, miért van most ennyi csend a házban. A reggelek máskor gyorsak voltak, tele kacagással, csattogó papucsokkal,
Egy aprócska szobában, ahol a függönyökön keresztül aranyló fények szűrődtek be, élt egy kis egérke, Misu. Sárga, pöttyös pizsamájában üldögélt az ágy szélén, hatalmasat ásított,
Egy őszi napon Balázs a Mesefa tövében üldögélt. Színes levelek hullottak körülötte – piros, sárga, barna –, és úgy zizegtek a szélben, mintha mesélni akarnának
A nap lassan elbújt a szavanna horizontján, és a táj aranyból, narancsból és bíborból szőtt palástot öltött magára. A folyóparton Liana, az oroszlánlány ült mozdulatlanul.
Egy esős délután Balázs a Mesefa tövében kuporgott. A felhők szürkén úsztak az égen, de a fa levelei mégis aranyzölden ragyogtak. – Ma minden szürke
Egy hófödte faluban, ahol a házak kéményeiből füst szállt az égre, élt egy kislány, aki különösen szerette a csodákat. Nem a nagy, hangos varázslatokat, hanem
Egy mese a barátságról, elfogadásról és arról, hogy néha pont az lesz a barátunk, akitől a legjobban tartottunk. Egy délután Balázs a Mesefa alatt üldögélt.
Képzeld el, hogy van egy aprócska kapszula, ami az óceán erejét hordozza. Ez a halolaj: egy természetes, évszázadok óta ismert kincs, amit zsíros tengeri halakból
A végtelen tenger fölött egy büszke pelikán szárnyalt, tollai fényesen csillogtak a napsütésben. Ő volt az óceán egyik őrzője, aki minden nap figyelte a vizet,
A tengerparton, ahol a sziklák ölelésében a hullámok örök dallamot játszottak, állt egy kék ház és mellette a büszkén magasodó világítótorony. Ez a hely különleges