Egy kép, egy történet
Egy kép, egy történet – 2025.03.02.
A tavaszi szellő lágyan fújt végig a réten, megcirógatva a fák ágain pihenő virágszirmokat. A hatalmas cseresznyevirágfa alatt egy kisgyermek ült, ölében egy hófehér nyuszival,
A tavaszi szellő lágyan fújt végig a réten, megcirógatva a fák ágain pihenő virágszirmokat. A hatalmas cseresznyevirágfa alatt egy kisgyermek ült, ölében egy hófehér nyuszival,
A nap már alacsonyan járt, aranyba és rózsaszínbe festve az eget, amikor Elara és Kael megérkeztek a dombtetőre. A fű lágyan ringott a szélben, és
A Lumina Erdő mélyén, ahol a fák évszázadok óta őrzik a természet titkait, létezett egy rejtett tisztás. Ez a tisztás más volt, mint a többi.
Messze, nagyon messze, egy távoli galaxis szélén, ahol a csillagok halk dallamokat sugdolóznak egymásnak, és a ködök szivárványszínekben táncolnak, élt egy kis űrutazó, Luna. Luna
Volt egyszer egy pingvin, Pál, aki úgy döntött, hogy elege van az örökös hidegből. Miközben a többi pingvin boldogan csúszkált a jégen és halászott a
A tó partján, ahol a cseresznyevirágok rózsaszín szirmai lassan hullottak a víz tükrére, egy régi fa móló nyúlt a nyugodt felszín fölé. A nap lemenőben
A tavasz épp akkor érkezett meg a botanikus kertbe, amikor a levegőt friss virágillat töltötte meg, és a nap meleg sugarai lágyan simogatták a földet.
Amikor a nap lassan lebukott a távoli hegyek mögé, a tó felszíne aranyban és rózsaszínben kezdett ragyogni. A víz tükörsima volt, mintha a világ összes
Messze, túl a hét tengeren és az időn kívül, ahol a csillagok közelebb ragyognak a földhöz, egy világ létezett, amelyet kevesen láttak, de még kevesebben
A sűrű ködbe burkolózó erdő mélyén egy ősi legenda keringett: a rég elveszett idővonatról, amely a múlt és a jövő között ingázott, megállás nélkül. Az
Egy borongós délután Balázs egy szelet csokitortát majszolt a Mesefa alatt. Az eső kopogott a leveleken, a kakaós morzsák a tányér szélén üldögéltek, és Balázs
Mert a játék nem kor kérdése. Hanem egy döntés, hogy nem csak túlélni, hanem élni akarunk. Gyerekként minden egyszerű volt. Egy bottal varázsolni lehetett, egy
Volt egyszer egy tó, amelyet csak azok ismertek, akik elég türelmesek voltak, hogy eltévedjenek. Nem szerepelt térképeken, nem vezetett hozzá aszfaltút – csak egy keskeny
Egy forró nyári napon Balázs a Mesefa árnyékában heverészett. A távolból mély motorzúgás hallatszott, ahogy egy nehéz jármű lassan gurult el az utca végén. Balázs
Van, amit csak egyszer hallunk – mégis örökre ott marad bennünk. Vannak mondatok, amik nem harsányak, nem bonyolultak, nem különösebben szép mondatszerkezetűek – mégis belénk
Mira egyedül dolgozott a kis műtermében, egy hegyvidéki falucska peremén, ahol a köd reggelente belesuttogott az ablakokba, és a csönd megvédte a gondolatokat a világ
Egy szeles délután Balázs a Mesefa tövében üldögélt, a fák hajladoztak, mintha hullámok lennének, és a levelek zizegése olyan volt, mint a tenger morajlása. A
Mert a boldogság nem mindig hangos. Néha csak csendben elsétál melletted, és rád mosolyog. Van, hogy hajt a nap, zakatol a gondolat, és csak mész
Aiko kisgyerekként gyakran töltötte a nyári szüneteket nagyszülei kertjében, a város szélén, ahol a levegő csendes volt, és a fák beszéltek, ha elég halkan hallgattál.
© Minden jog fenntartva! design-ninja.agency