Egy kép, egy történet
Egy kép, egy történet – 2025.04.10.
Volt egyszer egy reggel, amikor a világ nem sietett sehová. A szél nem fújt, a madarak is csak suttogva repültek, mintha tudták volna: ez a
Volt egyszer egy reggel, amikor a világ nem sietett sehová. A szél nem fújt, a madarak is csak suttogva repültek, mintha tudták volna: ez a
A város szívében, egy apró mellékutcában, ahol a járdák repedezettek, a boltok cégérein pedig kopik a festék, volt egy kis pad. Semmi különös nem volt
A stúdió lágy fényben úszott, mintha az egész terem valami álomszerű világba fordult volna át. A padlón halk neszek, apró lépések és nevetések születtek, miközben
Egy régi, faborítású polcon, ahol a délutáni fény aranyszínben fürdette a levegőt, állt egy különleges porcelán alma. Nem volt nagy, nem volt hivalkodó. Mégis, aki
A nap már emelkedett, aranyfénye áttörte az erdő fáinak lombkoronáját, és megcsillant a felszínen hömpölygő folyó vizén. A csend csak pillanatnyi volt, mint az a
Egy álomszerű, pasztellszínű konyhában – ahol a falak halvány sárgák és lilák, és az illatok már messziről mosolyt csalnak az orrodra – ült egy boldog
Valahol a hetvenes évek pezsgő stúdiófényében, ahol a zene mindig szólt és a levegő parfüm- és lakkillatú volt, ott állt ő – Stella, a divatvilág
A nap már elbújt a horizont mögé, és a világ átváltott egy másik lélegzetre – az alkony puha sóhajára. A felhők rózsaszín selyemként úsztak át
A világ még aludt, amikor a tó partjára surrant az első fény. A hajnali köd puhán borult a víztükörre, mint egy takaró, amely alatt a
Az ég fekete volt – nem mint az éjszaka, hanem mint a végtelenség, amiben semmi nem létezik, csak csend és kíváncsiság. A világ, amit ismertünk,
„Ez az írás nem tudományos elemzés, hanem egy érzékeny megfigyelés arról, hogyan élnek köztünk – csendesen, mélyen – az introvertáltak.” Ha meghallod azt a szót,
„Kukucsország titkai” Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány, akit mindenki csak Kukucsnak hívott. Nem azért, mert ez volt a neve – de
Egy napsütötte vasárnapon Balázs a Mesefa alatt üldögélt. A város felett messziről hallani lehetett a helikopterek surrogását. Aznap volt a nagy bemutató nap – repülők,
A „vonzás törvénye” – talán már hallottad ezt a kifejezést. Egyesek szerint ez csak spirituális maszlag, mások szerint életfilozófia, megint mások szerint a naplóírás és
„Az ember, aki csend lett” Gyerekként úgy tűnt, hogy az a férfi sosem fárad el. Mindig volt benne valami szilárdság – nem harsány, nem túlzó,
Aznap a Mesefa alatt különösen csend volt. Balázs nem játszott, nem hintázott a gyökereken. Csak ott ült. A kezében egy kis tárgyat szorongatott – egy
„Amikor a fény máshonnan jön” A kisfiú nem tudta, miért van most ennyi csend a házban. A reggelek máskor gyorsak voltak, tele kacagással, csattogó papucsokkal,
Aznap Balázs a Mesefa alatt játszott egy kék játékhajóval. Az egyik tócsát nevezte ki kikötőnek, a másikat tengerré, a bokrokat pedig viharos hullámoknak képzelte. De
Vannak szavak, amiknek a valódi jelentése nem ott van, ahol a betűk kezdődnek. Olyan mondatok, amik első hallásra megnyugtatóak, de egy pillanat múlva már csak