Kategória: Egy kép, egy történet

Messze a világ zajától, ahol az utak már nem visznek tovább, csak vissza, ott terült el a tó. Nem volt térképen, de néha mégis odatalált

A tó partján, ahol a nap utolsó sugarai aranyhíddá nyúltak a vízen, nőtt egy különleges virág. Nem volt más, mint egyetlen pipacs – de nem

A nevét senki sem ejtette ki hangosan, csak őrizték a nyári poros utak, a mezők csendje, és az ecruszínű ég alatti párák. Az emberek csak

Egyszer, egy napsütötte reggelen, amikor a harmat még finoman gyöngyözött a páfrányok levelén, két aprócska jószág indult el világgá. Az egyik egy kiskutya volt –

Az éjszaka fekete volt, de ő nem félt a sötéttől. Ő a sötétből lett. A ronin már nem szolgált senkit. A pecsét, amit egykor mellkasán

A téglaépület már rogyadozott, mégis makacsul állta az évszakokat. Régen pajtának épült, de az idők során átalakult – vagy inkább hozzáidomult azokhoz, akik benne dolgoztak.

A kártyalap akkor bukkant fel, amikor már senki sem várt új lapot. Az asztal repedezett volt, az asztaltársaság hallgatag. Nem játszottak, már rég nem —

Ez nem olyan tánc volt, amit tanítani lehet. Nem voltak lépések, sem ritmus. Ez a tánc a csendből született – mint egy sóhaj, amit a

Lia egy délután, mikor a fény úgy szűrődött át a levegőn, mintha maga az idő pihent volna meg a mezők felett, észrevett egy különös dandeliont.

Volt egyszer három cica, akik nem olyanok voltak, mint a többiek. Nemcsak a hosszú nyakuk miatt – bár az is elég szokatlan volt –, hanem