Kategória: Egy kép, egy történet

Nem történt semmi különös. És talán épp ezért volt olyan fontos. A nő ott ült a teraszon, lábait feltette a kis sámlira, jéghideg tea a

A deszkák régiek voltak. Régebbiek, mint a ház, mint a kert, mint az emlékek, amik ottfelejtődtek a fűben. A fa megszürkült, repedt, megfáradt. De még

Egykor csak a szavanna ura volt. A dombok fölött járt a szél, és az ő üvöltése visszhangzott a völgyeken. A bundája a napfény aranya, a

Aznap is esett. Nem viharosan, csak úgy, csendesen, mintha az ég régi történeteket súgna a tetőkre. Az emberek siettek az utcán – esernyő alatt, gallér

A délután csendben ült rá a városra. Az utca túloldalán autók suhantak, de innen, a park mélyéről csak a madarak halk csevegése hallatszott, meg néha

Egy különös világban, ahol az emberek teste áttetsző üvegből készült, két lény – egy nő és egy férfi – mozdult egymás felé. Nem voltak hús-vér

Az a nap sosem múlt el igazán. Nem kopott meg, nem halványult, nem tűnt el a reggelek mögött, mint annyi más emlék. Mert volt valami,

Az eső hat napja zuhogott. Nem viharos tombolással, hanem állandó, végtelennek tűnő szitálással, mintha maga az égbolt sem tudná már abbahagyni a sírást. A város

A város szélén, egy üveggel fedett kis stúdióban élt egy különös balerina. Nem volt híres, nem volt színpadon sem – de mégis, aki látta őt

Reggel volt, de nem akármilyen. Az a fajta nap, amikor a levegő még kicsit hűvös, de már tele van ígéretekkel. Jaylen kilépett a házból, és