Egy kép, egy történet
Egy kép, egy történet – 2025.10.08.
Volt egyszer egy erdő, ahol minden fa tudott suttogni. Nem hangosan, csak épp annyira, hogy aki tiszta szívvel hallgatott, megértse. Ebben az erdőben élt Liena,
Volt egyszer egy erdő, ahol minden fa tudott suttogni. Nem hangosan, csak épp annyira, hogy aki tiszta szívvel hallgatott, megértse. Ebben az erdőben élt Liena,
Amikor a nap már elbújik a hegyek mögött, és az ég színe lassan kékről mélylilára vált, akkor kezdődik el az, amit az emberek sosem látnak:
Egy kis falusi műhelyben, ahol mindig érezni lehetett a festékek illatát, egy festő élt, aki minden reggel új képeket alkotott. Virágokat, tájakat, madarakat és pillangókat
Az erdőben, ahol az őszi színek minden fát aranyba és tűzvörösbe öltöztettek, élt egy apró rókakölyök, akit Vöröskének hívtak. Szemei kíváncsian csillogtak, bundája puha volt,
Egyszer, messze délen, ahol a jég és a hó uralja a tájat, élt egy apró pingvinfióka, akit Panninak hívtak. Ő más volt, mint a többiek.
Volt egyszer egy különös városka, ahol az emberek azt mondták: az idő itt lassabban múlik, mint másutt. Nem az órák jártak lassabban, hanem valahogy minden
Egyszer, nem is olyan messze innen, egy kis faluban állt egy ház, amelynek szíve a konyha volt. Nem akármiért mondták így: ebben a konyhában mindig
Volt egyszer egy falucska, amelyet végtelennek tűnő búzamezők öleltek körül. A falu szélén, egy öreg tölgyfa mellett állt a mező leghíresebb őrzője: egy madárijesztő, akit
Egyszer, nagyon régen, amikor a csillagok még közelebb ültek az égre, élt egy különleges Őrző. Nem volt sem férfi, sem nő, inkább maga az Idő
Egykor régen, amikor a világ még nem könyvekből tanult, hanem könyvek teremtették magát a világot, állt egy különleges kötet a pusztaság közepén. A borítója fekete
Volt egyszer egy fiú, akit Elian-nak hívtak, és aki a Sivatag Peremén élt, ahol a homok találkozott az éggel. Elian nem volt különleges – legalábbis
Egy nyári este Balázs a Mesefa alatt üldögélt. A levelek halkan zizegtek, mintha suttogtak volna egymásnak. A fa mély, meleg hangon szólt: – Ma elrepítelek
Vannak szavak, amelyek többet kérdeznek, mint amennyit kimondanak. A „Meddig?” ilyen szó. Rövid, halk, mégis súlyos. Ott visszhangzik minden döntés, minden küzdelem, minden várakozás mögött.
Az erdő mélyén, ahol a köd minden reggel ezüstszálakat fűzött a fák ágai közé, élt egy öregember, akit mindenki csak Bölcs Benedeknek hívott. Nem azért,
Egy forró nyári délutánon Balázs a Mesefa alatt üldögélt. A levelek halkan susogtak, mintha mesélni kezdenének. A fa mély, lágy hangon szólt: – Készen állsz
Amikor döntés előtt állunk, gyakran egyetlen kérdés marad bennünk: „Merre?”Merre menjek? Merre forduljak? Merre visz az utam? Ez a rövid szó sokkal többet hordoz, mint
Volt egyszer egy lány, akit Mira-nak hívtak. A tenger mellett nőtt fel, és már kislányként is hallotta, ahogy a hullámok suttognak. Nem szavakkal beszéltek hozzá,
A Mesefa alatti fű még hűvös volt a reggeli harmattól, amikor Balázs odabújt a fa törzséhez. A madarak csiripelése puhán ringott a lombok között, a
Az élet egyik legnagyobb kérdése sokszor nem az, hogy miért, hogyan vagy mit. Hanem egyszerűen ez: „Hol?” – Hol a helyem a világban? – Hol