Egy kép, egy történet
Egy kép, egy történet – 2025.01.30.
Egy hófehér, mesés világban, ahol a szívek formájú szellők suhogtak, egy kislány, Lia, ült a szoba közepén csizmájában és a kedvenc farmerében, amit teleaggattak szívecskés
Egy hófehér, mesés világban, ahol a szívek formájú szellők suhogtak, egy kislány, Lia, ült a szoba közepén csizmájában és a kedvenc farmerében, amit teleaggattak szívecskés
Egy ősi, mesebeli erdőben élt egy különös lény, akit egyszerre hívtak Tigrisnek és Macskának. Hatalmas, méltóságteljes teste olyan volt, mint egy ragyogó fekete tigrisé, mégis
Valahol a világ végén, egy eldugott tengerparton élt egy fiatal nő, Elara, aki születése óta az óceán hívását hallotta. Minden reggel, amikor a nap sugarai
A nap alig bukott fel a hegyek mögött, a halvány fények bronz és ezüst árnyékot vetettek a zúzmarás tájra. A csendes erdei ösvényen egy különleges
A nap lassan lemenőben volt, arany és mélyvörös sugarai beragyogták a szavannát. A fűszálak között egy oroszlán állt, méltóságteljesen és büszkén, mintha az egész világ
A szoba csendes volt, a levegőt betöltötte a hiány szomorú súlya. A sarkában, a kedvenc helyén, egy fekete labrador feküdt, szinte mozdulatlanul. A kutya mély,
A naplemente pillanata volt, amikor az ég és az óceán eggyé vált, a horizontot szinte láthatatlanná téve. Az ég aranyló, rózsaszín és narancssárga árnyalatokban tündökölt,
Az erdő mélyén, ahol a hó vastagon takarta a földet és a fák ágait, egy kis faházikó bújt meg a csendes tájban. A tél hideg
Az éjszaka mély csendbe burkolta az elvarázsolt erdőt. A fák sudár törzsei, amelyeket évszázados moha ölelt körbe, titkokat suttogtak a szél halk érintésére. Az ágak
Az eső szüntelenül hullott az égből, mint egy végtelen dallam, amely egyszerre volt vigasztaló és fájdalmas. Egy fiatal nő állt az utcán, esőkabátba burkolózva, mozdulatlanul.
„A mélyből jövő” A tenger soha nem volt csendes. Aki ezt mondja, nem hallgatta elég sokáig. A felszínen lehetett nyugalmat látni – fodrozódó hullámokat, a
Egy langyos nyári reggel Balázs csendben ült a Mesefa tövében. A fű még harmatos volt, a levegő olyan, mint egy álom utáni félmosoly. Balázs nem
Gondolj csak bele: mikor ettél utoljára egy kanál mogyorókrémet? Vagy csak belenyaltál, titokban, este tízkor, mint valami bűnös kis öröm? Vagy éppen reggel a pirítósodra
„A két világ meséje” Volt egyszer két gyermek, akik ugyanazon a napon születtek – de két külön világban. Az egyik ott, ahol a nap minden
Egy napsütéses reggelen Balázs a Mesefa alatt üldögélt, és az ujjával dobolt a térdén. Valami kis ritmus motoszkált benne, valami, amit nem tudott kifejezni –
Van az a pillanat, amikor a nyaralás csúcspontja a vízparti ejtőzés. Napfény, hullámok, gyümölcsillatú naptej és az a jól megérdemelt nyugalom. Aztán… jön a törölköző.
„Luca és a búzavirágok” Luca öt és fél éves volt. Az „öt” már biztosnak számított, a „fél” pedig fontos volt neki, mert attól kicsit nagyobbnak
Balázs egy padon üldögélt a Mesefa tövében, lába a levegőben lógott. A tó csendes volt, csak egy-egy hullám fodrozta a felszínt. A túlparton házak sorakoztak,
Vannak érzések, amelyek nem hangosak. Nem szorítják ki a könnyeket, nem robbannak szét egy beszélgetésben, nem követelnek választ. Csak ott vannak. Lágyan, csendben, halkan ülnek