Egy kép, egy történet
Egy kép, egy történet – 2025.01.10.
A havas erdő mélyén, ahol a fák ágait vastagon borította a hó, és a levegőben lágyan lebegtek az apró pelyhek, egy kicsiny lányka épp egy
A havas erdő mélyén, ahol a fák ágait vastagon borította a hó, és a levegőben lágyan lebegtek az apró pelyhek, egy kicsiny lányka épp egy
A kép egy különleges világot tár elénk, ahol az idő és az álom határai összemosódnak. A nő, akinek alakját egy hosszú, hófehér ruha öleli körül,
A havas táj csendjét csak a szél halk suttogása törte meg, amely végigsiklott a hegyek oldalán, és megborzolta az erdő fáinak hóval borított ágait. A
A vászon tele volt színekkel, textúrákkal és rejtélyekkel. A képen egy fiatal nő ült egy alacsony falon, valahol a múlt és a jövő határán. Az
A Sikhote-Alin-hegység végtelen erdőiben, ahol a sziklás csúcsokat vastag hó takarja, és a fák között halk szél játszik, egy különleges pillanat bontakozott ki. A reggeli
Egy félhomályos színházban, ahol a színpadot lágy fények világították meg, egy táncos utolsó mozdulatai rajzolták fel az est záró akkordjait. A közönség némán figyelte, ahogy
Egy borongós délutánon, amikor az ég szürkébe burkolózott, és az ablakon keresztül csak halvány fény szűrődött be, a világ egy kicsit szomorúnak tűnt. Az apró
A fekete háttér végtelen mélysége csak még intenzívebben kiemelte az előtte kavargó színek játékát. Az absztrakt kompozíció olyan volt, mintha egy álombeli tájat idézett volna
Egy nap, egy konyha csendes sarkában, ahol a kísérletezés és a kreativitás határai folyamatosan újradefiniálódnak, valami különös és szokatlan történt. A fehér falon, amelyet általában
Az összetört üvegcserepek között ott rejtőzött egy világ, ahol a törésvonalak nem pusztulást, hanem újjászületést hordoztak. Az akril fémes festék csillogása és a neon színek
Van egy furcsa szokásunk. Ott állunk egy tengerparton, egy dombtetőn, vagy épp az erkélyünkön, és a nap utolsó sugarai lassan beleolvadnak a horizontba. Még mielőtt
„Az Idő Kertjének Ajándéka” Egy távoli, rejtett városban, ahol az utcák aranyporral szórtak, és a falak meleg fényt árasztottak, élt egy idős virágkészítő mester, Armand.
Egy csendes délután volt. A levegőben friss esőillat kavargott, a Mesefa levelei közt apró vízcseppek hintáztak. Balázs a fa tövében ült, lábát a nedves fűbe
Van egy kis dobozom a szekrény mélyén. Régi fényképek, mozijegyek, egy hajgumi, amit már évek óta nem hordok, egy biztonsági tű, amiről már nem tudom,
A csend esernyője- egy szívhez szóló történet Valahol Kelet-Ázsiában, a fák ködbe burkolt lombjai alatt, egy kicsiny hegyi kolostor állt, ahol idő nem múlt –
Egy délután, amikor az eső csak úgy suttogva esett, Balázs a Mesefa tövében kuporgott, kezében egy vizes könyvvel. Az oldalai kicsit összeragadtak, a betűk néhol
Van valami egészen ősi abban, amikor emberek együtt ünnepelnek. Amikor nem számít a nyelv, a kultúra, a vallás, csak az, hogy színesek a ruhák, hangos
„Őszi út, ahol nincsenek kérdések” Azt mondják, az ember akkor mosolyog őszintén, amikor nincs benne semmi, amit rejtegetni próbál. Áron ilyen mosollyal lépett be az
Van az a pillanat, amikor csend van a szobában, és gyanús, hogy valami készül. Aztán megpillantasz egy kisgyereket, aki kanalat dug egy plüssmedve szájába, komoly