Egy kép, egy történet
Egy kép, egy történet – 2024.12.11.
Egy csendes téli estén, amikor a világot frissen hullott hó borította, és az éjszakai égbolt csillagai halvány fénnyel szórták be a tájat, egy kisgyerek a
Egy csendes téli estén, amikor a világot frissen hullott hó borította, és az éjszakai égbolt csillagai halvány fénnyel szórták be a tájat, egy kisgyerek a
Egy forgalmas város szívében, ahol az emberek mindig sietnek valahova, egy szokatlan műalkotás vonta magára a figyelmet. Az utcai kőlépcsőkön egy élethű festmény elevenedett meg,
Egy időtlen város szívében, ahol a múlt eleganciája találkozik a modern szépséggel, élt egy különleges nő, akit mindenki csak így hívott: A. Senki sem tudta,
Egy sűrű, buja dzsungel szívében, ahol a lombok közt csak szűrt fények játszanak, egy apa és fia álltak mozdulatlanul. A levegő feszültséggel és csenddel volt
Egy különös világban, ahol a színek érzelmeket meséltek, és az ecsetvonások életet adtak az álomnak, ott lebegett egy pár kéz. Ezek a kezek nem hétköznapi
Egy hideg téli éjjelen, mikor a világon mindenhol hó borította a tájat, és a karácsony fényei ragyogtak az ablakokban, a Mikulás csendesen ült a műhelyében.
Egy hideg téli estén, amikor a park fáit és ösvényeit friss hó borította, egy kis süni, Barnabás, kényelmesen elhelyezkedett egy faragott fa padon. A süni
Egy hideg, tiszta téli reggelen a nap éppen csak kezdett kibukkanni a horizont mögül, miközben aranyló sugarai lassan áttörtek a végtelen, fehér hómezőkön. A táj
Egy csendes, hófödte faluban, ahol az idő lassan és nyugodtan hömpölygött, élt egy idős asszony, akinek arca történeteket mesélt. Mély ráncai, mint a folyók, útvonalakat
Egy különleges világban, ahol az érzelmek és gondolatok színekként és formákként léteznek, ott lebegett egy szív. Ez a szív nem volt hétköznapi: aranyló, fekete, türkiz
„Egy levél Londonból” Clara mindig is imádta az őszt – de sosem gondolta volna, hogy az első igazi őszi napját egyedül fogja eltölteni, épp London
Egy délután Balázs csendesen figyelte a levelek lassú, lebegő táncát. Ősz közeledett. A fű már nem volt olyan harsány, a nap nem olyan heves. Balázs
Egy marék gyerekkor a tenyeredben Képzeld el, hogy leülsz egy régi padra a parkban, és a zsebedből előkerül egy régi, gyűrött zacskó gumicukor. Már az
„A titok, amit csak a szívek értenek” Egy napsütéses, langyos délutánon, amikor a falevelek még lusta ritmusban táncoltak az ágon, és a világ minden apró
Egy este Balázs némán kuporgott a Mesefa alatt. A nap már lebukott a fák mögé, de az ég még parázslott halvány rózsaszínben. Balázs vállára lassan
A magyar közmondások között kevés olyan találó és sokat sejtető mondás létezik, mint a „Nem zörög a haraszt, ha a szél nem fúj.” Már a
„Az utca, ahol a szívek találkoznak” A város szívében volt egy utca, amit csak kevesen ismertek igazán. Nem szerepelt térképeken, és ha valaki mégis rátalált,
Egy délután Balázs a Mesefa alatt ült, lába köré kanyarodott a fű, vállára rásimult egy meleg sugár. Belül csend volt benne, de nem a nyugalom
Tömzsi, a bátor nyuszi első napja az erdei iskolában Volt egyszer egy kis nyuszi, akit mindenki csak Tömzsinek hívott. Nem azért, mert duci volt –