Kategória: Egy kép, egy történet

Egyszer, valahol a csillagok között, volt egy hely, amit úgy hívtak: Fénymező. Ott nem voltak szavak, sem idő, csak színek, fények, és az érzések halk

Egy esős reggelen Lili a kert végében játszott. A csizmája cuppogott a sárban, a kabátján apró vízcseppek csillogtak, és minden egyes esőcsepp úgy pattant le

Volt egyszer, réges-régen, egy erdő, ahol minden évszaknak saját őrzője élt. A télnek ott volt a Hóbagoly, aki fehér szárnyával altatta el az erdőt. A

A férfi a verandán ült, az aranyló októberi fény lassan csordogált végig a fák ágai között. A levegőben ott volt az ősz illata – a

Volt egyszer egy domb a világ végén, ahol a hajnal és az alkony mindig egymásba simult. A domb tetején állt egy apró ház, amit a

Volt egyszer egy fiú, akit Elian-nak hívtak, és aki a Sivatag Peremén élt, ahol a homok találkozott az éggel. Elian nem volt különleges – legalábbis

Az erdő mélyén, ahol a köd minden reggel ezüstszálakat fűzött a fák ágai közé, élt egy öregember, akit mindenki csak Bölcs Benedeknek hívott. Nem azért,

Volt egyszer egy lány, akit Mira-nak hívtak. A tenger mellett nőtt fel, és már kislányként is hallotta, ahogy a hullámok suttognak. Nem szavakkal beszéltek hozzá,

Az erdő szélén, egy nagy tölgyfa odvában élt egy apró mosómedve, Panni. Panni imádta a hideg estéket, mert ilyenkor beburkolózhatott a kedvenc, kék-csíkos takarójába, amit

Egy régi tengerparti házban, ahol a hullámok halkan meséltek a partnak, élt egy asszony, Marilla, aki minden reggel különleges kávét főzött. Nem volt abban semmi