Egy kép, egy történet
Egy kép, egy történet – 2025.10.19.
Egyszer, valahol a csillagok között, volt egy hely, amit úgy hívtak: Fénymező. Ott nem voltak szavak, sem idő, csak színek, fények, és az érzések halk
Egyszer, valahol a csillagok között, volt egy hely, amit úgy hívtak: Fénymező. Ott nem voltak szavak, sem idő, csak színek, fények, és az érzések halk
Egy esős reggelen Lili a kert végében játszott. A csizmája cuppogott a sárban, a kabátján apró vízcseppek csillogtak, és minden egyes esőcsepp úgy pattant le
Volt egyszer, réges-régen, egy erdő, ahol minden évszaknak saját őrzője élt. A télnek ott volt a Hóbagoly, aki fehér szárnyával altatta el az erdőt. A
A férfi a verandán ült, az aranyló októberi fény lassan csordogált végig a fák ágai között. A levegőben ott volt az ősz illata – a
Volt egyszer egy domb a világ végén, ahol a hajnal és az alkony mindig egymásba simult. A domb tetején állt egy apró ház, amit a
Volt egyszer egy fiú, akit Elian-nak hívtak, és aki a Sivatag Peremén élt, ahol a homok találkozott az éggel. Elian nem volt különleges – legalábbis
Az erdő mélyén, ahol a köd minden reggel ezüstszálakat fűzött a fák ágai közé, élt egy öregember, akit mindenki csak Bölcs Benedeknek hívott. Nem azért,
Volt egyszer egy lány, akit Mira-nak hívtak. A tenger mellett nőtt fel, és már kislányként is hallotta, ahogy a hullámok suttognak. Nem szavakkal beszéltek hozzá,
Az erdő szélén, egy nagy tölgyfa odvában élt egy apró mosómedve, Panni. Panni imádta a hideg estéket, mert ilyenkor beburkolózhatott a kedvenc, kék-csíkos takarójába, amit
Egy régi tengerparti házban, ahol a hullámok halkan meséltek a partnak, élt egy asszony, Marilla, aki minden reggel különleges kávét főzött. Nem volt abban semmi
Egy napsütéses délutánon Benedek mackó békésen üldögélt a párnák között. A nyakában ott lógott a kedvenc piros-fehér kockás sálja, amit a kis gazdája, Máté adott
Egyszer, nagyon régen, amikor az ég még fiatalabb volt, élt egy aprócska csillag, akit Lyra-nak hívtak. Nem volt nagy és fényes, mint a többi csillag,
Egy régi, eldugott városrészben állt egy különös könyvtár, amit csak kevesen ismertek. Nem volt tábla az ajtaja felett, nem hirdettek róla plakátokat, mégis mindig akadt,
A délutáni nap aranyszínűen szűrődött át a Mesefa lombjai között. Balázs a puha fűben ült, és hallgatta, ahogy a levelek finoman susognak. A Mesefa mély,
A világ legészakibb sarkában, ahol a nap télen is csak halkan mosolyog a horizont mögül, élt egy kis fóka, akit Lunának hívtak. Luna különleges volt
Volt egyszer egy kislány, akit Elzának hívtak. Elza táncolni tanult – minden nap gyakorolt a nagy, világos teremben, ahol a falon egyetlen dolog mozdult vele
Egy meleg, szelíd délutánon Balázs a Mesefa árnyékában ült. A fa lombjai között madarak csiviteltek, a levegőben édes, gyantás illat lebegett. Balázs a fűbe feküdt,
Volt egyszer egy kislány, akit Lénának hívtak. Léna imádta a tavaszt, amikor minden virág illatozott, és a szél is mintha mosolyogva simította volna végig a
Az öreg halász minden reggel ugyanarra a padra ült, a tengerparti sétány legszélére. A szél mindig megcibálta a kabátját, a hullámok pedig szinte a lábáig