Egy kép, egy történet
Egy kép, egy történet – 2025.09.25.
Egy régi ház napsütötte szobájában egy kislány ült az asztalnál. Előtte egy gömbölyű akváriumban aranyhal úszkált, mellette pedig hófehér kiscica kuporgott, és hatalmas, kerek szemekkel
Egy régi ház napsütötte szobájában egy kislány ült az asztalnál. Előtte egy gömbölyű akváriumban aranyhal úszkált, mellette pedig hófehér kiscica kuporgott, és hatalmas, kerek szemekkel
Egy kicsiny hegyi faluban élt egy öregember, akit mindenki csak úgy ismert: „a Hold barátja”. Minden este, amikor a falu házai elcsendesedtek, és a kutyák
A macskaköves téren egy lány állt, fekete ruháját úgy kapta fel a szél, mintha maga a levegőből szőtt szárnyai lennének. Haját aranyszálként ragadta magával az
Az éjszaka mélyén, ahol a sötétség puha takaróként terül el a világ felett, két fekete párduc suhant hangtalanul. Szőrük szinte eggyé vált a fekete háttérrel,
Egy távoli jövőben, amikor a világ már félig emberi, félig gépi lényekkel volt benépesítve, élt egy különös lány. A bőre fémként csillogott, mintha a csillagok
Egykor, a hegyek között, ahol a köd gyöngyházfényben ringatózott a völgyek felett, élt egy apró falu. A falu szélén állt egy különös fa: minden tavasszal,
Egy aprócska szobában, ahol a függönyökön keresztül aranyló fények szűrődtek be, élt egy kis egérke, Misu. Sárga, pöttyös pizsamájában üldögélt az ágy szélén, hatalmasat ásított,
A nap lassan elbújt a szavanna horizontján, és a táj aranyból, narancsból és bíborból szőtt palástot öltött magára. A folyóparton Liana, az oroszlánlány ült mozdulatlanul.
Egy hófödte faluban, ahol a házak kéményeiből füst szállt az égre, élt egy kislány, aki különösen szerette a csodákat. Nem a nagy, hangos varázslatokat, hanem
A végtelen tenger fölött egy büszke pelikán szárnyalt, tollai fényesen csillogtak a napsütésben. Ő volt az óceán egyik őrzője, aki minden nap figyelte a vizet,
Volt egyszer egy domb a világ végén, ahol a hajnal és az alkony mindig egymásba simult. A domb tetején állt egy apró ház, amit a
Volt egyszer egy fiú, akit Elian-nak hívtak, és aki a Sivatag Peremén élt, ahol a homok találkozott az éggel. Elian nem volt különleges – legalábbis
Egy nyári este Balázs a Mesefa alatt üldögélt. A levelek halkan zizegtek, mintha suttogtak volna egymásnak. A fa mély, meleg hangon szólt: – Ma elrepítelek
Vannak szavak, amelyek többet kérdeznek, mint amennyit kimondanak. A „Meddig?” ilyen szó. Rövid, halk, mégis súlyos. Ott visszhangzik minden döntés, minden küzdelem, minden várakozás mögött.
Az erdő mélyén, ahol a köd minden reggel ezüstszálakat fűzött a fák ágai közé, élt egy öregember, akit mindenki csak Bölcs Benedeknek hívott. Nem azért,
Egy forró nyári délutánon Balázs a Mesefa alatt üldögélt. A levelek halkan susogtak, mintha mesélni kezdenének. A fa mély, lágy hangon szólt: – Készen állsz
Amikor döntés előtt állunk, gyakran egyetlen kérdés marad bennünk: „Merre?”Merre menjek? Merre forduljak? Merre visz az utam? Ez a rövid szó sokkal többet hordoz, mint
Volt egyszer egy lány, akit Mira-nak hívtak. A tenger mellett nőtt fel, és már kislányként is hallotta, ahogy a hullámok suttognak. Nem szavakkal beszéltek hozzá,
A Mesefa alatti fű még hűvös volt a reggeli harmattól, amikor Balázs odabújt a fa törzséhez. A madarak csiripelése puhán ringott a lombok között, a