Kategória: Egy kép, egy történet

Egy csendes tavaszi délutánon, amikor a nap sugarai puhán simogatták a kert szélét, egy apró, kézzel festett húsvéti tojás pihent a fűben – nem akármilyen

A világ mély csendben pihent, mint egy régóta elfeledett álom, amit csak néha súg vissza a szél. A táj kihalt volt, de nem üres –

A szavanna szélén, ahol a fű aranylóan ringatózik a napsütésben, és a levegőben virágpor táncol, ott élt Lili, a legkülönösebb kis struccfióka, akit valaha láttak.

Az erdő mélyén, ahol a fény csak szűrődve érkezik meg, és az avar is ősi titkokat rejt, van egy fa, amelyről azt mondják: nem nőtt,

Volt egyszer egy reggel, amikor a világ nem sietett sehová. A szél nem fújt, a madarak is csak suttogva repültek, mintha tudták volna: ez a

A város szívében, egy apró mellékutcában, ahol a járdák repedezettek, a boltok cégérein pedig kopik a festék, volt egy kis pad. Semmi különös nem volt

A stúdió lágy fényben úszott, mintha az egész terem valami álomszerű világba fordult volna át. A padlón halk neszek, apró lépések és nevetések születtek, miközben

Egy régi, faborítású polcon, ahol a délutáni fény aranyszínben fürdette a levegőt, állt egy különleges porcelán alma. Nem volt nagy, nem volt hivalkodó. Mégis, aki

A nap már emelkedett, aranyfénye áttörte az erdő fáinak lombkoronáját, és megcsillant a felszínen hömpölygő folyó vizén. A csend csak pillanatnyi volt, mint az a

Egy álomszerű, pasztellszínű konyhában – ahol a falak halvány sárgák és lilák, és az illatok már messziről mosolyt csalnak az orrodra – ült egy boldog