Egy kép, egy történet
Egy kép, egy történet – A Nap, aki megtanult hallgatni
Magasan az ég tetején élt a Nap. Minden reggel elsőként ébredt, és boldogan nyújtózott a felhők fölött. Szerette, ha a világ fényben úszik, szerette látni,
Magasan az ég tetején élt a Nap. Minden reggel elsőként ébredt, és boldogan nyújtózott a felhők fölött. Szerette, ha a világ fényben úszik, szerette látni,
A nap aranyló fényben szórta sugarait a rétre. Balázs a Mesefa tövében ült, és hallgatta, ahogy a szél lágyan zizegteti a leveleket. A fa mély,
A hegyek fölött, a völgyeken át, a tengerek felett és a rétek fölött utazott a Szél. Nem volt otthona, nem volt alakja, és senki sem
A délutáni nap aranyfénye puhán szűrődött át a Mesefa levelein. Balázs a fa tövében ült, lábait keresztbe tette, és kíváncsian nézett fel a magasba. –
A hegyek ölelésében, ahol a köd reggelente lágyan simogatja a fenyők ágait, élt egy aprócska forrás. Tiszta volt, friss és bátortalan. A víz halkan csordogált,
Egy meleg, nyári estén Balázs a Mesefa tövébe kuporodott. A csillagok gyengéden pislogtak az égen, mintha mindegyik csak neki kacsintana. A Mesefa mély hangon megszólalt:
Egyszer volt, hol nem volt, egy völgy közepén állt egy fa, amilyenhez hasonlót még senki sem látott. Törzse erős volt, ám kérgén aranyló fény futott
Egy hatalmas tölgyfa legfelső ágán élt egy apró levél, akit Lina-nak hívtak. Egész nyáron át fürdött a napfényben, hallgatta a madarak énekét, és hintázott a
A Hajnalfény Völgyében, ahol a harmatcseppek gyémántként ragyognak a fűszálakon, élt egy apró, de különleges szitakötő, akit Luména-nak hívtak. Nem volt nagyobb egy virágsziromnál, ám